BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezd túl nagy lenni a téli olimpia

A pekingi játékok után racionalizálni kellene a téli olimpia programját a síszövetség elnöke szerint. A kínai fővárost folyamatos bírálatok érik a nagy költségek és a körülmények miatt.

Nem szabad engedni, hogy túl nagyra nőjön a téli olimpia a Nemzetközi Síszövetség (FIS) elnöke szerint – tudósított az MTI. Gian-Franco Kasper az olimpiai sportokra szakosodott Inside The Games szakportálnak úgy nyilatkozott, hogy a 2022-es pekingi játékok után a túlélésért karcsúsítani kellene a programot. A 75 éves svájci sportvezető, aki egyben a téli olimpiai sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség elnöke, nem ért egyet azzal, hogy folyamatosan bővül a program. „Sokat vitázunk a nyári és a téli olimpiák költségvetéséről és arról, hogy újabb és újabb versenyszámok bevonása nem segít” – emlékeztetett rá, majd úgy folytatta, mindezek után a 2020-as tokiói játékok műsorába öt új sportág került be. „Óvatosnak kell lennünk, nehogy megöljük magunkat azzal, hogy túl sokat akarunk. Ez nagyon fontos a játékok jövője és a jövőbeli házigazdák szempontjából” – vélekedett.

Kasper szerint szerényebbnek kellene lenniük, mert például a 2022-es pekingi téli olimpia máris nagyobbnak és költségesebbnek tűnik, mint a korábbiak. „Nem ez a helyes út, 2026-ban senki sem próbálja majd meg a pekingi szintet hozni” – vetítette előre. A kínai fővárosban 109 versenyszámot rendeznek, az eddigi rekorder a tavalyi, phjongcshangi téli olimpia volt 102-vel. A Kasper által irányított szövetség egyik szakágában, alpesi síben éppen világbajnokság zajlik Aréban, abban a városban, amely Stockholmmal együtt pályázik a 2026-os téli játékok megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság június 24-én Lausanne-ban dönt a helyszínről. A svéd jelentkezők egyetlen ellenfele a szintén közösen pályázó Milánó és Cortina d’Ampezzo.

A pekingi rendezést közben a magas költségeken túl is több bírálat érte a közelmúltban. Az egyik gyakran felmerülő kifogás a kínai fővárossal szemben, hogy egyszerűen nincs elég hó a rendezéshez, folyamatosan gondoskodni kell az utánpótlásról, ami szintén hizlalja a költségvetést. A másik gond – amely már a 2008-as nyári játékokon is érezhető volt – a rossz levegő: Peking gyakorlatilag folyamatosan szmogban úszik. A város javára írható, hogy több olyan létesítményt is hasznosítanak a téli olimpián, amely eredetileg a nyári játékokra épült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.