A brit kormány egyelőre nem terjeszti újra az alsóház elé az Európai Unióval aláírt és eddig kétszer nagy többséggel elutasított kilépési megállapodást, mert nincs meg a többség az elfogadásához – jelentette be Theresa May, amikor tájékoztatta a képviselőket a múlt heti uniós csúcstalálkozóról. Egyúttal kétségét fejezte ki a módosító indítványokkal kapcsolatban, amelyekről lapzártánk után, éjszaka szavaztak. A javaslatok közül a legfontosabb az a többpárti módosítás volt, amely azt célozta, hogy a parlament gyakorlatilag a kezébe vegye a Brexit irányítását, és felmérje, milyen lehetséges kimenetel mögé lehet felsorakoztatni a többséget. A kormányfő figyelmeztetett: nem tartja magára nézve kötelezőnek az esetleges döntést, mert előfordulhat, hogy a parlament olyan megoldást támogat, amelyet Brüsszel nem fogad majd el.
Az unió közben befejezte a 2017 decemberében megkezdett felkészülést a rendezetlen Brexitre – tudatta közleményében az Európai Bizottság, amely felhívta a figyelmet, hogy ez egyre valószínűbb forgatókönyv. Ebben az esetben az Egyesült Királyság harmadik országgá válik, és az unió egyetlen jogszabálya sem alkalmazható többé rá, továbbá nem lesz a kilépésről rendelkező megállapodásban előírtak szerinti átmeneti időszak sem. A 27-ek és a szigetország kereskedelmi kapcsolataira a Világkereskedelmi Szervezet szabályai lesznek érvényesek, és Brüsszel kénytelen lesz azonnali hatállyal vámokat és határellenőrzéseket bevezetni – amelyek a magánszemélyekre is vonatkoznak. A felkészülés ellenére ez súlyos fennakadásokat okoz majd a határokon.
Ez érvényes az északír–ír határra is, és bár az unió nem akar fizikai ellenőrzéseket és infrastruktúrát, nem is zárhatja ki egyértelműen, hogy ilyesmire szükség lehet – figyelmeztetett egy uniós tisztségviselő. Az Európai Bizottság intenzív tárgyalásokat folytat a kérdésben az ír hatóságokkal, de Londonnak és Dublinnak egyoldalú intézkedésekkel kell fenntartania a nyitott határt a megállapodás nélküli Brexit esetén.
Életbe léptette vésztervét a JPMorgan Chase is; a Bloomberg értesülése szerint az amerikai bank új szerződést köt 300, az Egyesült Királyságban dolgozó alkalmazottjával, akiket a megállapodás nélküli Brexit esetén áttelepít Németországba vagy Franciaországba.
A bank múlt hónapban nyitotta meg új irodáját Dublinban is, Jamie Dimon vezérigazgató pedig a múlt heti EU-csúcs után figyelmeztetett, hogy a kilépési határidő elhalasztása nem szünteti meg a bizonytalanságokat, a rendezetlen Brexit súlyosan negatív hatással lesz az Egyesült Királyságra.
A folytatódó bizonytalanságok miatt a KPMG 1,6 százalékról 1,2 százalékra csökkentette a brit gazdaság idei növekedési kilátásait tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében, és az üzleti befektetések 0,2 százalékos visszaesésére számít az év egészét tekintve. Yael Selfin, a könyvvizsgáló vezető közgazdásza a Sky Newsnak azt mondta, az elmaradt befektetések egy része örökre elveszhet az ország számára még rendezett Brexit esetén is.
Kevesebb turista érkezett
Az előző évinél 4 százalékkal kevesebb, 37,8 millió turista látogatott tavaly az Egyesült Királyságba, és 22,7 milliárd fontot költöttek – ez
7 százalékos visszaesés. A statisztikai hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adatai szerint a britek 71,9 millió alkalommal látogattak külföldre, ami 1 százalékkal kevesebb
a megelőző évinél, viszont 2 százalékkal többet, 45,8 milliárd fontot költöttek. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.