BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágulhat az LNG a nyáron

Áprilisban rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárolt Nagy-Britannia, pedig általában a nyárhoz közeledve megcsappan a kereslet. A földgázéhség hátterében több tényező áll. A szigetországban ugyan enyhe volt a tél, de a tavasz szokatlan hideget hozott. Az évben eddig az érdemi szél is várat magára a szigetek környékén, ami visszaveti az ország energiatermelésének 10,6 százalékát adó szélerőművek teljesítményét. Ráadásul az elmúlt hónapokban a vezetékeken is kevés nyersanyag érkezett: a Norvégiából érkező vezeték karbantartás miatt kevesebb gázt szállít, az Anglia és Belgium közt lévő Interconnector vezeték pedig felújítás miatt május 1-jéig nem üzemel. A kereslet vélhetően felfelé hajtja a világpiaci árat, amely az ötéves mozgóátlag alatt van: tegnap 2,57 dolláron állt, a jegyzés az idén már bő 15 százalékot gyengült. Éves mélypontját két hete érte el 2,48 dollárral. Ez rossz hír lehet a Brexit bizonytalanságában lévő brit háztartásoknak és iparnak, de a kereskedők örülnek. A Wood Mackenzie európai gázelemzője szerint a nyáron drágulhat a nyersanyag: az LNG-piac erős, Európában nő a kereslet, és ezekben a hetekben is azt látjuk, hogy számos új szerződésről épp most tárgyalnak, több új projekt most van engedélyeztetés alatt.

Az Egyesült Államok is egyre számottevőbb szereplőként lép fel a piacon. Az amerikai termelők Európába szállítanak leginkább, jobban megéri itt eladni a nyersanyagot, mint az olcsóbb ázsiai piacon, hiába ott a legnagyobb a kereslet. Nagy-Britannia amúgy is az amerikai LNG tíz legnagyobb vásárlója között van az idén, Donald Trump pedig a júniusi, londoni látogatását is arra használhatja, hogy promotálja országa termékét. A New York-i GasVista LLC elemzői emlékeztetnek: a britek az LNG-vásárlással szorosabbra fonhatják az amerikai kereskedelmi kapcsolatokat, ezekre a Brexit árnyékában igen nagy szükségük lehet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.