BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump segéllyel kárpótolná a farmereket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai elnök fő szavazóbázisát, a farmereket veszítheti el a kereskedelmi háború eszkalálódásával, a befektetők pedig kénytelenek defenzív részvényekbe menekíteni a pénzüket.

Donald Trump szerint három vagy négy héten belül megtudjuk, sikeresek lesznek-e az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalások. Az amerikai elnök azt is bejelentette, hogy a jövő hónapban a G20-ak Japánban rendezendő csúcstalálkozóján tárgyal majd kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel, és még nem döntötte el végleg, hogy vámot vessen-e ki a kínai import még fennmaradó 300 milliárd dollárt kitevő részére. Ehhez képest Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő hivatala hétfőn már formálisan meg is indította a tarifák kivetéséhez szükséges jogi folyamatot. A listát már összeállították, de azon nem szerepelnek gyógyszerek, ritka földfémek és fontos ásványi anyagok, szemben a telefonokkal és a laptopokkal.

Kína hétfőn hatvanmilliárd dollár értékű amerikai árucikkre, többek között fagyasztott zöldségre, marhahúsra, étkezési olajokra, építési anyagokra, elektronikai termékekre, vegyi anyagokra és cseppfolyósított gázra vetett ki 5–25 százalékos büntetőtarifát, ami megrendítette a piacokat, a fontosabb amerikai tőzsdeindexek január óta legnagyobb veszteségüket szenvedték el.

A legújabb kínai intézkedés ugyan a mezőgazdasági termékeket közvetlenül nem érinti, mert azokat már tavaly, első lépésként „megbüntették”, mégis Trump egyik fő szavazóbázisa szenvedi meg leginkább a vámháborút. Az amerikai sertéshúst több mint 60 százalékos tarifák terhelik, emiatt nem tudták kihasználni a tenyésztők azt, hogy az afrikai influenzajárvány miatt becslések szerint 20-30 százalékkal csökkent Kínában az állatállomány. A szójakivitel tavaly 16 éves mélypontra zuhant, és más piacokkal nem tudták pótolni a kiesést.

Az elnök a múlt héten utasította a mezőgazdasági minisztert, hogy készítsen tervet a farmerek megsegítésére, hétfőn pedig bejelentette, hogy a kormányzat 15 milliárd dolláros segélyt nyújt számukra; részletekkel azonban nem szolgált. Ez már a második ilyen program lesz, tavaly 12 milliárd dollárt fizettek ki kompenzációként a termelőknek. Ez azonban nem elég, mert az export és az árak visszaesése miatt több évtizedes csúcsra ért a farmok eladósodottsága, miközben a nettó bevételük tíz éve nem volt olyan alacsony, mint most.

A helyzet eszkalálódása miatt a befektetők egyre kevésbé bíznak abban, hogy hamarosan megszületik a kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Kína között, és a portfóliójuk átalakításával kezdenek felkészülni a feszültség elhúzódására. Kivonják a pénzt a kereskedelmileg érzékeny vállalatokból, és defenzív szektorokba fektetnek, amelyeknek alacsony a közvetlen gazdasági kitettségük, és stabilan magas osztalékhozammal jellemezhetők. (Az Erste elemzői szerint klasszikusan ilyenek a közműszolgáltatók, a telekommunikációs cégek és az ingatlanhasznosítók.) A Goldman Sachs elemzői is a szolgáltató szektort javasolják a befektetőknek, ezen belül is a szoftver-, média- és szórakoztatóipari cégeket, valamint a kiskereskedelmi hálózatokat és a bankokat. A hangulat romlása miatt több elemző szerint a befektetők egy része inkább kivár majd, és készpénzt halmoz fel. A Morgan Stanley vezető amerikai részvénystratégája szerint a vámháború eszkalálódása recesszióhoz vezethet az Egyesült Államokban, mert az érintett cégek az alacsony infláció miatt nem fogják tudni teljes mértékben áthárítani a fogyasztókra az emelkedő költségeket, ennek viszont a profitjuk látja majd a kárát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.