BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durván szennyezik az Everestet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Döbbenetesen sok szemetet hagyott a Mount Everesten az idei mászószezon után a minden eddiginél több hegymászó, a legfelső, 8000 méteren lévő táborban harminc sátrat talált egy független takarítócsoport. Az Everest-mászásokat szervező cégek turistánként csak harmincezer dollárt (8,5 millió forint) kérnek, az árakat többek közt a szemét összegyűjtéséért beszedett csekély díjakkal tartják alacsonyan. Idén a becslések szerint 700 mászó, hegyi vezető és teherhordó járt a hegyen, a South Colon hagyott harminc sátor és a tartalmuk akár ötezer kilogramm is lehet. Pontosan nem lehet tudni, mennyi szemét maradt a hegyen, mert ez csak olvadáskor látható. A takarítók szerint a kettes számú táborban nagyjából nyolc tonna emberi ürülék is van, mivel egyes mászók nem használnak alkalmi vécéket, hanem lyukat fúrnak a hóba. A globális felmelegedés miatt a gleccserek és hasadékaik is egyre fogynak, a túlcsorduló mennyiségű ürülék pedig folyik le az alaptábor, majd a települések felé.

Mászónként

8,5

millió forintot kérnek

a szervezők

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.