BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörgött az Alphabet, megpihent az Amazon

Az Alphabet árfolyama nagyot ralizott pénteken: 9,6 százalékos erősödéssel honorálta ugyanis a piac azt, hogy a Google keresőóriás anyacége második negyedéves számaiban minden téren lefőzte az elemzői várakozásokat, tetejében pedig egy 25 milliárd dollár értékű sajátrészvény-visszavásárlási program indításáról is döntött. A Reuters elemzői konszenzusa 17 százalékos forgalombővülésre számított, ehelyett 19 százalékos, 38,9 milliárdos emelkedésről adott hírt a cég. Igaz, egy évvel korábban még 26 százalékos volt az éves szintű bővülés, és a dinamika lassan, de biztosan veszít a lendületéből. Ezért az erős dollár és más tételek felelősek, a hirdetők aktivitására továbbra sem lehet panasz, ahogy a 25 százalékos üzemi marzs is kedvezőnek tekinthető. A hirdetési bevétel 16 százalékkal, 32,6 milliárd dollárra hízott. Az adózott nyereség 8,26-ról 9,95 milliárd dollárra gyarapodott, az egy részvényre eső profit (EPS) pedig a konszenzusra három dollárt pakolva, 14,21 dollárra jött ki. A költségeknél a belépő 17,6 ezer új munkatárssal 107 ezresre duzzadt kollektíva bérezése is húzós tétel volt. Az Alphabet jövőbeli technológiák fejlesztésén dolgozó üzletága, a One Bets a tavalyi 732 után most 989 millió dolláros üzemi veszteséget hozott össze, viszont bevételei 145-ről 162 millió dollárra bővültek. Az Alphabet nem változtatott éves tervszámain.

A várakozásoktól elmaradva, csaknem százmillió dollárral, 2,54 milliárdra nőtt az Amazon adózott nyeresége a második negyedévben, miközben bevétele az egy évvel korábbit 20 százalékkal meghaladva, 63,4 milliárd dollárra bővült. Ez utóbbival majd egymilliárddal lőtt túl a Refinitiv elemzői konszenzusán. A befektetők azonban nem ehhez a tempóhoz szoktak, a főleg a profittermelés minimális üteme bágyasztotta lelkesedésüket, ami a részvényárfolyam pénteki 1,6 százalékos csökkenésében is megmutatkozott. Pedig az Amazonnak jó magyarázata van erre: a napon belüli Prime házhoz szállítási szolgáltatás bevezetésének és kiterjesztésének költségei folyamatosan nő­nek, és ez így marad a folyó negyedévben is – közölte az e-kereskedelmi óriás. A kiszállítások kettőről egy napra való felgyorsítása mintegy százmillió Prime-előfizetőt és a százmilliós termékkínálat egytizedét érinti. Az Amazonnak igyekeznie kell, mert mögötte lohol a legnagyobb kiskereskedelmi lánc, a Walmart, amely a kétnapos házhoz szállítást ingyen adja, s ott is begyújtották a rakétákat.

Az Amazon kevésbé ismert, de dinamikusan fejlődő felhő­szol­gál­tatási üzletága ezúttal éves szinten 37 százalékos bővüléssel 8,38 milliárd dollárt hozott. A cég költségei 49,9-ről 60,3 milliárd dollárra gyarapodtak. A gyorsjelentéshez fűzött kitekintésben 66 és 70 milliárd dollár közötti bevételt céloznak meg, széles, 2,1-től 3,1 milliárd dollárig húzódó tartományba helyezve az üzemieredmény-várakozást. Egy évvel korábban 3,7 milliárdos tétel szerepelt ezen a soron, így az adózott nyereség csökkenése is biztosra vehető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.