BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt a régió tőkevonzó ereje

Magyarországon több mint száz munkahelyteremtéssel járó beruházás valósult meg tavaly.

A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Kelet-Közép-Európa – derült ki az EY kimutatásából. Az EY European Attractiveness Survey a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta. Magyarországon több mint száz ilyen ügyletet zártak le 2018-ban. Hat év után csökkent először Európában a működőtőke-befektetések (FDI) száma, azonban a 6356 lezárt projekttel így is az elmúlt húsz év második legjobb eredményét produkálta a kontinens. Nyugat-Európa továbbra is világszerte a legvonzóbb terep a befektetők számára, 56 százalékuk, vagyis több mint a felük sorolja a három legnépszerűbb célpont közé. A felmérés eredménye szerint Kelet-Közép-Európa már a második legvonzóbb régió (40 százalékkal), megelőzve Észak-Amerikát (38 százalék) és Kínát (37 százalék) is.

„Közép- és Kelet-Európa az elmúlt harminc évben befektetési szempontból a kontinens műhelyeként működött. A szűkülő munkaerőpiac és az emelkedő bérek miatt azonban ez megváltozott: a régió már Nyugat-Európa elővárosa” – mondta Sánta Miklós, az EY nemzetközi adózással foglalkozó vezetője. Hozzátette: egyre több a jelentős hozzáadott értékű befektetés, így a munkaintenzív, alacsony bérekre építő FDI-projektek mindinkább dél és kelet felé irányulnak. A legtöbb európai működőtőke-befektetés továbbra is az Egyesült Királyságba irányult, a küszöbön álló Brexit miatt azonban érezhető a bizonytalanság. A brit piacot Franciaország, majd Németország követi a rangsorban. Magyarország a tavaly elért 101 FDI-tranzakcióval a 15. helyen áll. Európában a technológiai szektor továbbra is virágzik. 2018-ban 1227 munkahelyteremtéssel járó beruházás történt, ami az öt évvel ezelőtti érték duplája. A növekedés elsősorban az amerikai befektetőknek volt köszönhető, akik az összes tranzakció 37 százalékáért feleltek. Erős volt a beruházási kedv olyan, hagyományosnak mondható európai iparágakban is, mint a szállítmányozás, a gépipar és a vegyipar.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.