BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átadták a pekingi repteret

Hivatalosan is megkezdte működését Peking második nemzetközi repülőtere, a Peking-Daxing, az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vett – közölte a Hszinhua kínai állami hírügynökség tájékoztatása alapján az MTI. Az új légikikötő építését 2014. december végén kezdték meg, a tengeri csillagot formáló terminál felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá a néhai Zaha Hadid iraki származású brit építész tervei alapján. A teljes beruházás mintegy 450 milliárd jüanból (19 200 milliárd forint) valósult meg.

A csaknem 700 ezer négyzetméteres, egyterű terminállal rendelkező repülőtér – amely a nevét arról a Peking déli részén fekvő kerületről kapta, ahol felépült – négy kifutópályával kezdte meg működését. A jövőben további két kifutópálya épül a növekvő utasforgalom gördülékeny kiszolgálására, a tervek szerint a repülőtér óránként mintegy háromszáz le- és felszállást bonyolít majd le, ha eléri teljes kapacitását. A kínai főváros meglévő nemzetközi légikikötőjének tehermentesítésére megépült repülőtér 2021-re évi 45 millió, 2025-re évi 72 millió, 2040-re pedig évi 100 millió utas fogadására lesz alkalmas. Ezzel beéri a világ legforgalmasabb repülőterének számító egyesült államokbeli Hartsfield–Jackson Atlanta nemzetközi repülőteret.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.