Erre az oroszok is nagyon figyelnek: Kapitány István most mutatta be a magyaroknak a Paks II. Atomerőmű új vezérét – mától ő irányítja a beruházást
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÚj vezérigazgatója van a Paks II. Atomerőmű Zrt.-nek: a társaság élére Ságodi Attila került. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerint az új vezető több mint 25 éves szakmai tapasztalatával és nukleáris iparági ismereteivel készen áll arra, hogy a beruházás következő szakaszát irányítsa.

Kapitány István a közösségi oldalán jelentette be, hogy Ságodi Attila veszi át a társaság irányítását.
A miniszter kiemelte, hogy az új vezérigazgató több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a stratégiaalkotás, a vállalatvezetés és az energiaszektor területén, emellett jelentős szakmai múltra tett szert a nukleáris technológiák terén is.
Értékelése szerint ez a tudás megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a Paks II. beruházás következő, kiemelten fontos szakaszát vezesse.
Kapitány István közlése szerint Ságodi Attila pályafutása során számos nagyszabású stratégiai, szabályozási, vállalatirányítási és működési átalakítási programot irányított sikeresen összetett üzleti és iparági környezetben. A miniszter úgy véli, hogy ezek a tapasztalatok a Paks II. projektben is meghatározó szerepet játszhatnak.
Megújult lendülettel folytatódhat a Paks II. projekt
A gazdasági és energetikai miniszter hangsúlyozta, hogy elvárása szerint az új vezérigazgató magas szakmai színvonalon, feddhetetlen integritással és erős felelősségtudattal vezeti majd a beruházást. Hozzátette: különösen fontosnak tartja az átlátható vállalatirányítást és a költséghatékony projektmegvalósítást.
Kapitány István azt is egyértelművé tette, hogy a nukleáris biztonság, a minőségbiztosítás és a szabályozói megfelelőség továbbra is elsődleges szempont marad a projekt megvalósítása során. Az új vezérigazgató feladata lesz, hogy ezek a követelmények a beruházás minden szakaszában maradéktalanul érvényesüljenek.
A Paks II. beruházás Magyarország egyik legnagyobb energetikai fejlesztése, amelynek célja, hogy hosszú távon biztosítsa az ország villamosenergia-ellátásának stabilitását, növelje az ellátásbiztonságot és hozzájáruljon a klímavédelmi célok teljesítéséhez. Az új vezető kinevezése a projekt következő szakaszának irányításában jelent fontos mérföldkövet.
Ez is eljött, Kapitány István most jelentette be: azonnali hatállyal kirúgta a Paks II. Atomerőmű vezérigazgatóját – máris érkezik az utódja
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter azonnali hatállyal felmentette Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját, az új cégvezető személyét pedig még a mai nap folyamán bejelenti. A menesztés mögött a társaságnál elrendelt teljes körű, soron kívüli kormányzati átvilágítás állhat, amely a beruházás csúszásait, a működő Paks I. blokkok üzemidő-hosszabbításának kérdéseit, valamint a Paks II. projekt esetleges túlárazásával kapcsolatos aggályokat vizsgálja.



