Kitűzte a csúcson a zászlót a Mol, a pesti tőzsdével furcsa tréfát űztek – a forint brutális ralival búcsúztatja a hetet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEnyhülést hozott a piacokra az olajár korrekciója, amely a lélektani 100 dolláros szintről ereszkedett vissza pénteken. Az amerikai-iráni háború, valamint az európai uniós partnerekre is frissen kivetett amerikai kereskedelmi vámok dacára emelkedéssel zártak az európai tőzsdék. A tengerentúlon ugyanakkor még a tecnológiai szektorral, azon belül is a mesterséges intelligencia-beruházások megtérülése miatti aggodalmak nyomasztották a részvénypiacot. A forint jókora erősödéssel zárja a hetet, a pesti tőzsde viszont a déli csúcsdöntést követően mínuszba csúszott a zárásra.

Ezen a héten sem unatkozhattak a befektetők, az iráni háború fordulatai az olajárakat, a részvény- és tőkepiacokat is megtornáztatták. Pénteken az előző napi ralit követően korrigált a brent és a WTI típusú nyersolaj jegyzése is, előbbi 3,6 százalékkal 97,1 dollárra, utóbbi 2,8 százalékkal 90 dollár alá esett.
Az európai börzéken jó hangulatban kereskedtek, a nyugati indexek közül
- az FTSE 100 0,7 százalékkal,
- a frankfurti DAX 0,8 százalékkal,
- a párizsi CAC 40 pedig fél százalékkal került feljebb délután öt óráig.
A hazai börze is lendületesen kezdett, a BUX index nap közben 145 300 ponton új történelmi rekordszintre ért. Innen azonban lefelé vette az irányt, a tőzsdezárásra pedig hirtelen esésbe fordult a részvénykosár, amely így fél százalékos eséssel, 143 471 ponton zárta a hetet.
Új csúcson a Mol, az OTP talajt vesztett a nap végére
A magyar blue chipek özül az OTP-t nagyon megütötték a zárásban, a bankpapír 1,4 százalékkal 45 380 forintra zuhant.
A Mol megdöntötte április közepén felállított eddigi csúcsát, miután a részvénnyel 4478 forinton is kötöttek üzletet. A napot ennél kicsivel lejjebb, 0,6 száalékos pluszban, 4474 forinton fejezte be az olajrészvény, ez így is minden eddiginél magasabb záróárat jelent.
A Richter csendesebb napot tudhat maga mögött 0,2 százalékkal 11 630 forintra ereszkedve.
A Magyar Telekom kurzusa 1,3 százalékkal 2648 forintra drágult.
A hazai részvénypiac forgalma 20,3 milliárd forint volt, ami elmarad az elmúlt hónapok átlagától.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint elképesztő ralival zárhatja a hetet, a hullámzó hétközi teljesítményt követően pénteken jelentős erők jelentek meg a vételi oldalon.
Elképesztő mutatványt vitt véghez a forint
Az euróval szemben bő egy százalékot menetelt a hazai fizetőeszköz, a tőzsdezáráskor már 360,5 forintot kértek a közös európai pénz egységéért.
A dollárhoz képest 1,3 százalékot javított ma a hazai valuta, a keresztárfolyam ezzel 316,5 forintig robogott le.
A régiós devizák is megadták magukat a forint erejének: a cseh korona 1,1 százalékkal, a lengyel zloty pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb.
A forint számára egyértelműen kedvező az energiaárak enyhülése, az álatalánosan javuló piaci hangulat. Emellett a Bloomberg Intelligence friss elemzése alapján átüthetetlen páncélt kapott a forint . Nevezetesen, az euróbevezetés vállalása és az uniós források beérkezése ellensúlyozza az energiaválság negatív hatásait. A hírügynökség elemzői úgy látják, a magyar pénz várhatóan megtartja előnyét közép-kelet-európai versenytársaival szemben.
A jövő héten az energiapiaci fejlemények, valamint a Fed szerdai kamatdöntése és kommunikációja, továbbá a csütörtökön megjelemő hazai második ngyedéves GDP-adat jelölheti ki az irányt a magyar valuta számára.



