BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Betétdíjjal csökkentik a hulladékhegyeket a szlovákok

Sidó Zoltán, Pozsony | A pozsonyi parlament döntése értelmében a visegrádi négyek csoportjában elsőként Szlovákia vezeti be, mégpedig 2022-től a PET-palackok és az egyszer használatos italos fémdobozok visszaváltását. A műanyag palackok betétdíja 12, a fémdobozoké pedig 10 cent lesz, mai árfolyamon 40, illetve 32 forint. Bár a törvény már 2020-ban hatályba lép, a betétdíjas visszaváltás csak 2022-ben kezdődik, azaz kétéves felkészülési időszak áll az üzletek rendelkezésére. A környezetvédelmi minisztérium szerint ennyi idő kell a visszaváltó automaták beszerzésére és a logisztikai rendszer kiépítésére. Az automaták telepítését a boltoknak kell finanszírozniuk, a tárca elemzése szerint ez országos viszonylatban körülbelül 80 millió eurós kiadás lesz. A visszaváltás csak a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek számára lesz kötelező, a garázsboltok és a sarki kisboltok kimaradnak a szórásból.

Sólymos László (Híd-Most) környezetvédelmi miniszter a törvény elfogadása előtt azzal érvelt, hogy Szlovákiában évente csaknem egymilliárd PET-palack kerül forgalomba, de ennek csak 62 százalékát hasznosítják újra, tehát közel 400 millió palack hulladéklerakókba kerül, vagy rosszabb esetben a környezetet szennyezi. Sólymos szerint a visszaváltás bevezetésével akár 95 százalékra is felkúszhat az újrahasznosítás aránya. Európa tíz országában már bevezették a visszaváltást, azóta öt országban 99 százalékos az újrahasznosítás, a többiben közelít a 90 százalékhoz – állítja a szlovák szakminisztérium. A betétdíjas rendszerről megoszlik a kereskedők véleménye. A legnagyobb üzletláncokat tömörítő Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége támogatja az új rendszert, a Szlovák Kiskereskedelmi Szövetség azonban másképp látja a helyzetet. A szervezet szerint a minisztérium intézkedései feleslegesek és költségesek, hiszen az egyre eredményesebb szelektív hulladékgyűjtés is sikeres lehet.

A visszaváltás révén

95

százalékosra nőhet

az újrahasznosítási arány

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.