BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első erőpróbáival szembesül a Giuseppe Conte vezette új kabinet

Csernik-Varga Adrienne | Nem éppen piaci optimizmusról árulkodott, hogy a tízéves olasz állampapírok hozama tegnap napközben

6 bázisponttal 0,94 százalékos szintre ugrott azt megelőzően, hogy az olasz alsóház döntött volna arról, bizalmat szavaz-e az új, szintén Giuseppe Conte vezette koalíciónak. Ez egyébként általános jelenség volt Európában, a francia és a német tízéves állampapírok hozama is emelkedett. A háttérben az állt, hogy az elmúlt időszakban a befektetők arra készültek, hogy az Európai Központi Bank (EKB) monetáris lazításról dönt csütörtöki ülésén, és – egyebek között – a kötvényvásárlási program (QE) újraindításával kalkuláltak. Most azonban egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a QE-ról már most határoz az EKB.

Az Öt Csillag Mozgalomnak és a Demokrata Pártnak megfelelő mértékű a támogatottsága az alsóházban, az azonban csak lapzárta után derült ki, hogy a várakozásoknak megfelelően megkapták-e a jóváhagyást a képviselőktől. A mai szenátusi megmérettetés azonban még okozhat meglepetéseket a két pártnak. Ha bármelyik szinten nem szavaznak bizalmat a koalíciónak, kettejük kormányának befellegzett, és ismét Sergio Mattarella államfőnek kell döntenie, kire és mely pártokra bízza az ország jövőjét. Kiírhat azonnal előrehozott választást, vagy határozhat úgy is, hogy először szakértői kormányra bízza a 2020-as költségvetési terv kidolgozását.

Az alsóházi szavazás előtt Conte ismertette a képviselőkkel, hogy milyen kormányprogrammal tervezi a közös munkát az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt. A miniszterelnök azt mondta, az eddigieknél visszafogottabb, kevésbé agresszív hangnemben szeretnének tárgyalni Brüsszellel. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Róma kulcsszerepet kíván betölteni az uniós szabályok módosításában, például a költségvetési elvárások átalakításában. Amellett, hogy megakadályoznák a januári áfaemelést és bevezetnék a minimálbért, „zöldgazdaság” kialakítására is törekednének – idézi Contét a Corriere della Sera. Úgynevezett körkörös gazdaság kialakítása lenne a cél, azaz az egyszeri felhasználásra épülő gazdasági modell helyett egy olyat preferálnának, amelyben újra felhasználják az alapanyagokat és a késztermékeket. Ennek megfelelően az olasz energiatermelésben is növelnék a megújuló források arányát.

Az euróövezeti miniszterekből álló eurócsoport elnöke, Mario Centeno a hét végén már figyelmeztette a frissen megalakult olasz kormányt, hogy a 2020-as költségvetési terv, amelyet októberben kell benyújtani Brüsszelnek, feleljen meg az uniós pénzügyi elvárásoknak. Centeno szerint az érvényben lévő uniós szabályok épp eléggé rugalmasak, és leszögezte: ha a kabinet túlfeszíti a húrt, azzal saját maga alatt vágja a fát. „Ez piaci nehézségekkel járhat, megugorhat az állampapírok hozama, ami pedig az olasz kormánynak okozna problémákat” – idézi az elnököt a Reuters.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.