Már Frankfurt sem motiválja kellőképpen a gyártókat
Bár a héten megnyílt frankfurti Nemzetközi Autószalon az egyik legrangosabb autós eseménynek számít, amelyen a nagyobb gyártók számára eddig nem is volt kérdéses a részvétel, idén több cég is úgy döntött, kihagyja a rendezvényt. Jelentős kiadással kell ugyanis kalkulálnia annak, aki az új modelljét ki szeretné állítani Frankfurtban – ami alapvetően remek befektetés lehet, ám ezekben az autóipari szempontból óriási kihívást jelentő időkben már nem feltétlen igaz. A Forbes információi szerint mintegy harminc gyártó nem jelenik meg Frankfurtban, köztük a Fiat Chrysler (FCA) konszern, az Alfa Romeo és a Jeep sem. A PSA csoport a Citroent és a Peugeot-t nem szerepelteti az eseményen, bár a csoport másik leányvállalata, az Opel-Vauxhall bemutatta a rendezvényen az új Astrát. Emellett a Toyota és a Volvo sem utazott el idén Frankfurtba.
A gyártók dolgát nehezíti, hogy az elmúlt hónapokban mind az Európai Unióban, mind Kínában és Indiában visszaestek az eladások. Az Európai Unióban az első fél évben a gyártók közül a Nissan és a Honda szenvedte el a legnagyobb csökkenést: az előbbi 24, az utóbbi 15,5 százalékkal kevesebb új autót értékesített az uniós piacon, mint 2018 első fél évében. A VW, a PSA, a Renault, a Hyundai, az FCA, a BMW csoport és a Ford is kevesebb eladással zárta az első fél évet idén, mint tavaly. „Több problémával is meg kell küzdeniük a gyártóknak: a kereskedelmi feszültségek, a Brexit körüli bizonytalanságok és a piaci helyzet is aggasztó” – nyilatkozta David Bailey, a Birminghami Üzleti Iskola professzora a Forbesnak. Hozzátette: a gyártóktól mindemellett az elektromos
autókkal kapcsolatos fejlesztések jelentős beruházásokat igényelnek. Ezekre azért van szükség, mert tavaly az Európai Unió úgy határozott, hogy 2030-ra a gépkocsik kibocsátását 37,5, a kisteherautókét pedig 31 százalékkal kell csökkenteni a 2021-es szinthez képest, ami kizárólag az elektromos járművek elterjedésével lehet elérhető cél. Az Európai Autógyártók Szövetsége tegnapi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben több infrastrukturális fejlesztéssel és ösztönző rendelettel kell elősegíteni az elektromos autók
terjedését. A JATO Dynamics autóipari elemzője, Felipe Munoz azonban úgy látja, a gyártók a következő másfél évben is az eddigiekhez hasonló kihívásokkal szembesülhetnek. „Hiányzik a vásárlói bizalom, a globális gazdasági növekedés lassulófélben van, a geopolitikai feszültségek pedig tovább nehezítik a helyzetet” – mondta.


