BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Renzi új pártja kívülről támogatja a koalíciót

Érzékenyen reagált a piac arra, hogy Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök bejelentette, kiválik a Demokrata Pártból (PD) és új pártot alapít. A tízéves olasz állampapírok hozama 4 bázisponttal 0,89 százalékos szintre emelkedett tegnap napközben, miközben az irányadó milánói tőzsdeindex, az FTSE MIB 0,37 százalékkal esett.

„Úgy döntöttem, hogy elhagyom a Demokrata Pártot, hogy egy új párt kereteiben másképp politizáljunk. Hétévnyi barátságos csatározás után azt hiszem, tudomásul kell vennünk, hogy az értékrendünkről és a terveinkről nem folytathatunk napi szinten belső vitákat” – indokolta a döntését Renzi a Reuters beszámolója szerint. Bár a PD főtitkára, Nicola Zingaretti Renzi lépését hibaként értékelte, a volt miniszterelnök hangsúlyozta, döntésével nem az a célja, hogy hátba döfje Zingarettit.

Renzi az előző kormány felbomlásakor arra buzdította a demokratákat, hogy nyissanak az Öt Csillag Mozgalom felé, és most azt ígérte, a továbbiakban is támogatja a frissen megalakult koalíciót. Elemzők rámutattak arra, hogy Renzi a párt­alapítással szorult helyzetbe hozza a kormányt, kénytelenek lesznek ugyanis az ő támogatását is elnyerni az egyes intézkedések megszavazásához. A politikus mintegy harminc demokrata képviselőt visz magával az új pártba.

„Bár Renziék kiválása rövid távon vélhetően nem okoz kormányválságot, távozásával a törvényhozás munkája bonyolultabbá válik. Az új koalíciónak ugyanis több politikai erő elvárásainak kell megfelelnie ahhoz, hogy kormányozni tudjon” – állítja a Teneo elemzője, Wolfango Piccoli. A PD egyik törvényhozója, a Renzi-párti Ettore Rosato ugyanakkor úgy látja, a kormánynak még előnyére is válhat az új helyzet, a frissen alakuló párt ugyanis több képviselőt is magához vonzhat majd a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországtól, növelve ezzel a koalíció parlamenti támogatói bázisát.

Haladék az Alitalia megmentésére

Ismét későbbre, szeptember 15-ről október 15-re tolták azt a határidőt, ameddig

a lehetséges befektetőknek tervet kell benyújtaniuk az Alitalia megmentésére –

írja a Reuters az olasz ipari minisztériumra hivatkozva. A légitársaság így a továbbiakban is csődeljárás alatt marad, egészen a megállapodás megszületésééig.

Az állami vasúttársaság, a Ferro­vie dello Stato, az amerikai Delta légitársaság

és az Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoport immár két hónapja egyeztet egymással arról, miként tudnák egyesült erővel megmenteni az Alitaliát.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.