BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb Ferrari modellek

Két új autót is bemutatott tegnap a Ferrari. Az olasz autógyártónak ez – a Bloomberg összeállítása szerint – lehetővé teszi, hogy modellcsaládja megújításán keresztül növelje eladásait és emelje az árakat. Az egyik új modell a 720 lóerős V8-as motorral felszerelt F8 Spider, a másik a 812 GTS 12 hengeres hajtóművel, 800 lóerős motorral. Ezekkel együtt a társaság az idén már négy új modellt mutatott be, és a tervek szerint még az év vége előtt jön egy ötödik is. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az idén elérjék a 10 ezer darabos leszállított mennyiséget, ahogy arról korábban Louis Camilleri vezérigazgató beszélt. Tavalyi 9251 autó hagyta el a futószalagokat. A társaság szállításai 2019 második negyedévében éves összevetésben 8 százalékkal nőttek az év első három hónapban elért 23 százalékos emelkedés után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.