BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Unióbarát politikus lesz a következő pénzügyminiszter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Rekord­alacsony szintre, 0,8 százalékra esett tegnap reggel a tízéves olasz állampapírok hozama, mután az Öt Csillag Mozgalom aktivistái a keddi online szavazáson közel 80 százalékos arányban támogatták a Demokrata Párt és az Öt Csillag közötti koalíciót, valamint a 26 pontban ismertetett főbb irányelveket és terveket. A hozam napközben ugyan 0,83 százalékra módosult, de az előző napi záróértékéhez képest még ez is 3 bázispontos esésnek számít. Az irányadó milánói tőzsdeindex, az FTSE MIB eközben 1,58 százalékkal erősödött.

Giuseppe Conte, aki múlt héten kapott Sergio Mattarellától megbízást, hogy kísérletet tegyen a kormányalakításra, tegnap tért vissza az államfőhöz kormányprogrammal és miniszteri névsorral a tarsolyában. Bár az Öt Csillag Mozgalom kedd reggel ismertette a szavazókkal a kormányprogram gerincét, a pártoknak néhány részletben még meg kellett állapodniuk. Bejelentésük szerint a terveiket kedd estére véglegesíteni tudták. A koalíció a digitális adó mellett a minimálbért is bevezetné. Több forrást különítenének el emellett oktatásra, kutatásra és jóléti intézkedésekre, és létrehoznának egy állami pénzintézetet, amely a szegényebb déli területeken mozdítaná elő a fejlesztéseket.

Tegnapra maradt több miniszteri kulcspozíció szétosztása. Bár korábbi sajtóinformációk szerint az Öt Csillag Mozgalom vezetője, Luigi Di Maio a belügyminiszteri és a miniszterelnök-helyettesi posztot szerette volna megkapni – ahogy előtte a Liga élén álló Matteo Salvini –, végül kénytelen volt beérni a külügyminiszteri poszttal. A demokraták főtitkára, Nicola Zingaretti nem kapott egyetlen kulcspozíciót sem, de a párt egyértelmű győzelmeként könyvelhető el, hogy az általa javasolt Roberto Gualtieri lehet a pénzügyminiszter – számolt be a Corriere della Sera.

Gualtieri piaci szempontból is kedvező választás lehet, hiszen 2014 óta áll az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Tanácsának élén. Eddigi uniós szerepvállalása megerősítheti a befektetőket abban, hogy az új kabinettől EU-közelibb gazdaságpolitika várható, mint az előzőtől. A Liga és az Öt Csillag Mozgalom 14 hónapos kormányzása alatt kétszer is összecsapott Brüsszellel. Az Európai Bizottság mindkét alkalommal túlzottdeficit-eljárás indításával fenyegette az országot, és jelezte, a kormány túlzott költekezése mellett nem csökkenthető a fenntarthatatlanul magas államadósság.

Az új koalíció következő próbatétele az alsóházi bizalmi szavazás lesz, amelyet a hét végéig lebonyolítanak, utána pedig – várhatóan a jövő hét elején – a felsőházban néz szembe ugyanezzel a kihívással.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.