BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszerte kitartott a kedvező hangulat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Optimista nemzetközi hangulatban emelkedett a BUX a múlt héten, az index 1,3 százalékkal zárt magasabban a megelőző hetinél, a vezető papírok vegyesen teljesítettek. Az OTP jegyzése 4,5 százalékot ralizott. A Mol-papírok ára 0,8 százalékkal került lejjebb, a cég a PKN Orlen terjeszkedése miatt új vetélytársat kaphat. A Richter jegyzése 1,1 százalékot gyengült, a Magyar Telekom papírjainak ára pedig stagnált a megelőző héthez képest. Pozitív hírre ébredhettek pénteken a Waberer’s befektetői: a fuvarszervező társaság megválhat a biztosítói üzletágától, a hírre közel 7 százalékos pluszban is járt az utolsó kereskedési napon az árfolyam, de a nap végére visszakorrigált a kurzus, heti szinten stagnáltak a Waberer’s-papírok. A forintnak az euróval szembeni keresztárfolyama elmozdult a történelmi mélypont közeléből, a hét második felében a 330-as szintnél oldalazott. A nemzetközi kereskedési hangulat is jó volt, mivel a piac arra számít, hogy a Peking és Washington közti kereskedelmi tárgyalások folytatódnak. A bizakodás miatt az amerikai hozamszpred visszatért a pozitív tartományba, az eurókötvény-hozamok elmozdultak mélypontjukról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.