BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló üzemi eredményről számolt be az INA

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Topolay Gábor | Valamelyest csökkent az INA adózott eredménye, de jelentősen nőtt az EBITDA-ja az idei harmadik negyedévben. A tegnap közzétett gyorsjelentés szerint a tisztított EBITDA 37 százalékos növekedéssel 1,08 milliárd kunára, nagyjából 184 millió dollárra emelkedett, közben az árbevétel kunában számolva stagnált, dollárban számolva 4 százalékot esett. Az adózott eredmény mindkét pénznemben esett: kunában

6, dollárban pedig 10 százalékkal. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 49,1 kunára csökkent az egy évvel korábbi 52,3-ről.

A visszaesés oka elsősorban az alacsony olajár, amely az upstreamdivízió eredményét csökkentette, a szegmens EBITDA-ja 15 százalékkal eset vissza. Pedig a Mol irányítása alatt álló vállalat az egyiptomi fejlesztések által 2 százalékkal növelte kitermelési volumenét éves bázison. A finomítás és a fogyasztói szolgáltatások viszont felfelé húzták az eredményeket: 116 százalékkal nőtt a divízió eredménye. Ebből a fogyasztói szolgáltatások 3 százalékkal bővültek, egyrészt a montenegrói és horvát piac, másrészt a töltőállomásokon lévő Fresh Cornerek teljesítménye révén. Hangsúlyos, hogy az év első kilenc hónapja intenzív beruházási időszak volt: a tőkeberuházások (capex) horvát kunában számolva 59 százalékkal nőttek 2018 azonos időszakával összemérve. Különösen Horvátországban voltak intenzívek a beruházások: az idei évi üzleti terv szerint a rijekai finomítóban összpontosítják a vállalat finomítói tevékenységét, az ehhez kapcsolódó fejlesztések miatt a horvátországi capex megduplázódott éves bázison. Ezzel együtt járt a nettó adósság növekedése is: 177 millió kunáról 448 millió kunára nőtt egy év alatt.

Fasimon Sándor, a vállalat igazgatósági elnöke a Figyelőnek adott interjúban hangsúlyozta: eddig az INA finomítási üzletága végig veszteséges volt, ennek akarnak véget vetni a beruházási dömpinggel. A rijekai finomítóval kapcsolatos munkálatok még nem fejeződtek be: az év végéig hoznak döntést egy maradékfeldolgozó építéséről, a beruházás nagyjából félmilliárd euróba kerül. A sziszeki finomító szerepe megváltozik jövőre, ipari és logisztikai központ lesz: bitumenüzem épül a területen, és azt tervezik, hogy oda telepítik a kenőanyag és a cellulózalapú bioetanol gyártását is, de erről még nem született végleges döntés. A kutatási területen is lesz fejlesztés: épp előkészítik az Olaszország és Horvátország közt félúton lévő Izabela gázmező kutatófúrásait, 2020-ban indulna a kitermelés.

n Minden körülmény

a BP ellen dolgozott

Élesen zuhant a BP nyeresége az idei harmadik negyedévben, az alacsony olajár, a rossz időjárás és egy egyszeri, 2,6 milliárd dolláros büntetés is a vállalat ellen dolgozott. A tiszta profit 2,3 milliárd dollár volt az előző év azonos időszakában elért 3,8 milliárd dollár után. A közzététel után a vállalat papírjai hamar 3 százalékos mínuszba kerültek. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.