BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kereskedelmi háború: még mindig jöhetnek új vámintézkedések idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Napokkal a határidő előtt még mindig kétséges, egyezségre jut-e első körben kereskedelmi tárgyalásain Washington és Peking. A legnagyobb kérdés már nem is az, hogy december 15-re megszületik-e a megállapodás, hanem az, hogy ha nem, Donald Trump elnök kivet-e újabb vámokat a kínai árukra. Ha nincs egyezség, az önmagában várhatóan nem tudná nagyon elrontani a piacok hangulatát az év végén, hiszen a legtöbb elemző azért arra számít, hogy néhány hónapon belül az egyeztetések valamilyen eredményre vezetnek majd. Az elnök által meglebegtetett tarifacsomag bevezetése azonban fájdalmasan érintené a világ két legnagyobb gazdaságát, és kockázatkerüléshez vezetne a piacokon. Trump a vámkivetés elhalasztása mellett is dönthet, és talán csak azért nem teszi egyértelművé a helyzetet, hogy az asztal mellé szegezze a kínaiakat. A legutóbbi nyilatkozatok szerint a felek közel állnak a megegyezéshez, azonban már hetek óta ezt mondják. Ha mégis kivetik az új vámokat, azok 165 milliárd dollár értékű kínai exportot érinthetnek olyan árukkal, mint az okostelefonok és a játékok. A fő tényező, amely visszatartja a kínaiakat a megegyezéstől, az a washingtoni követelés, hogy garantálják nagy mennyiségű amerikai élelmiszeráru – például szója és baromfi – megvásárlását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.