BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az amerikai elnöknek is kemény dió az unió

Az Európai Uniónak „nincs más választása”, mint új kereskedelmi megállapodásról tárgyalni az Egyesült Államokkal – nyilatkozta Donald Trump a CNBC-nek, miután Davosban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A megbeszélésen az amerikai elnök megismételte, hogy megegyezés hiányában kénytelen lesz akcióba lépni, ami azt jelenti, hogy nagyon magas vámokat vet ki az európai autókra és egyéb dolgokra. Nagyon meg lenne azonban lepve, ha erre kényszerülne – tette hozzá.

A fenyegetést megerősítette tegnapi davosi sajtótájékoztatóján is, de meggyőződését fejezte ki, hogy képes lesz megállapodni az EU-val, bár ez sok szempontból keményebb lesz, mind dűlőre jutni Kínával. „Hosszú, hosszú évek óta hatalmas a deficitünk Európával, több mint 150 milliárd dollár” – hangsúlyozta, bár szokás szerint kissé eltúlozta a számot. Az amerikai kereskedelmi főképviselő hivatala szerint az áruforgalomban 109 milliárd dollár volt az Egyesült Államok hiánya 2018-ban, és a kereskedelmi tárca oldalán található legfrissebb, 2015-ös adatok azt mutatják, hogy az EU-ba irányuló export becslések szerint 2,6 millió amerikai munkahelyet biztosít.

Trump nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szándékozik 25 százalékos vámokat kivetni az európai autókra és -alkatrészekre, eddig azonban elhalasztotta a döntést, hogy időt adjon a kereskedelmi tárgyalásoknak. A Reuters értesülése szerint az egyeztetések miatt nem hajlandó kiadni a kormányzat az amerikai kongresszusnak a kereskedelmi minisztérium titkos jelentését, amely megállapította a nemzetbiztonsági kockázatot. Törvényhozók egy része korlátozni szeretné az elnök jogkörét, hogy ezzel az indokkal vámokat vethessen ki, az amerikai autógyártók pedig figyelmeztettek, hogy a büntetőtarifák több százezer munkahelyet veszélyeztetnek és az árak drámai növekedéséhez fognak vezetni.

Londonnak az EU az első, az USA várhat

Az Egyesült Királyság számára az Európai Unióval megkötendő átfogó szabad­kereskedelmi megállapodás a prioritás, az Egyesült Államok csak azután jön

– mondta egy panelbeszélgetésen Sajid Javid brit pénzügyminiszter Davosban. Szintén jelen lévő amerikai kollégája, Steven Mnuchin, mint mondta, kissé csalódottan fogadta a kijelentést, és korábban Trump elnök is azt nyilatkozta, hogy már megkezdődtek a tárgyalások Washington és London között. Az Egyesült Királyság január végén lép ki az EU-ból, és elméletileg az év végéig van idő a kétoldalú kereskedelmi megállapodás elfogadására. | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.