BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint egymillió szakember hiányzik

Könnyebb lesz ezentúl Németországban munkát vállalniuk az Európai Unión kívülről érkező szakembereknek, miután március 1-jén életbe lépett az ezt szabályozó új törvény. A kormány abban bízik, hogy a lazításokkal sikerül az országba csábítani azt a több mint egymillió képzett munkaerőt, akikre szükség van a gazdaság működéséhez.

A korábbi szabályozással ellentétben már nem csupán az egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezőket sorolják a képzettek közé – akik már régóta megkaphatják az úgynevezett kék kártyát –, hanem a szakmunkásokat is. Mindössze annyi a követelmény, hogy legalább kétéves, Németországban elismert bizonyítványt adó képzéssel kell rendelkezniük, és középszinten kell beszélniük a nyelvet – ismertette a Deutsche Welle a részleteket.

Kivételt képeznek a hiányszakmák: például az orvosoknak, gyógytornászoknak, ápolóknak és nővéreknek, valamint az informatikusoknak és a mérnököknek elég, ha bizonyítani tudják, hogy évek óta dolgoznak a szakmájukban. A tervek szerint az elbírálási folyamat a szükséges dokumentumok benyújtása után legföljebb három hónapot vesz igénybe, a munkavállalói vízumot pedig négy héttel később már ki is adják.

A szabályozás elméletileg vonatkozik a menedékkérőkre és a menekültekre is, de közülük nagyon kevesen képesek teljesíteni az elvárásokat. Azt még a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal vezetője, Hans-Eckhard Sommer is elismerte a Rheinische Postnak a hét végén adott interjúban, hogy a menedékkérőket nehéz feladat lenne integrálni a munkaerőpiacba, mert mintegy 17 százalékuk írástudatlan. Szerinte a fejlődő országokból sem lenne helyes munkaerőt verbuválni, mert az agyelszívással csak megnehezítenék ezeknek az egyébként is szegény államoknak a gazdasági fejlődését. Inkább Dél-Európából kellene szakembereket csábítani, ahol nagyon sok a munkanélküli, de képzett fiatal, akiket könnyen lehet integrálni a német társadalomba.

A gazdasági szereplők üdvözölték a lépést. A gazdasági versenyképesség fenntartása a szakképzett külföldi munkaerőtől függ – hangsúlyozta Steffen Kampeter, a munkaadók szervezetének vezetője, a 2600 digitális vállalatot tömörítő Bitcom pedig még egyértelműbben fogalmazott: „A világ legfényesebb elméire van szükségünk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.