Bebiztosította magát az Airbus a koronavírus-járvány idejére, a páneurópai repülőgépgyártó 15 milliárd eurós hitelkeretről állapodott meg egy banki konzorciummal. Guillaume Faury vezérigazgató szerint az ezzel 30 milliárd euróra növelt likviditásnak elégnek kell lennie a válságkezeléshez. Ebben az összegben benne van az az 1,4 milliárd eurós osztalék is, amely a 2019-es üzleti évről járt volna a részvényeseknek, ám ez most egy időre biztosan az eredménytartalékban marad. Az osztalék visszatartásának hírét rosszul fogadta a piac, az Airbus részvényárfolyama 10 százalékot esett, miközben a párizsi CAC 40 index csak 4-et. A vállalati önkéntes nyugdíjkasszába való befizetés automatikus emelésétől is eltekintenek az idén. A kereskedelmi feltételekkel összehozott és megnyitott hitelkeretből nem történt lehívás, és ez egyelőre nincs is napirenden. Az Airbus egyébként ki is marad a francia kormány 300 milliárd eurós állami garanciával nyújtott válságkezelő programjából, azt másokra szabják majd. Faury ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormányok és az Airbus számára is alapvető érdek a légitársaságok likviditásának biztosítása különféle hatékony és célzott intézkedésekkel. Különben nem lesz vevő a repülőikre.
A Boeing a múlt héten alsó hangon 60 milliárd dollárban jelölte meg az amerikai légi szállítási szektor felszínen tartásához szükséges összeget – írja a Reuters. A kongresszus asztalán lévő javaslat 50 milliárd dollár értékű hitelt és hitelgaranciát biztosítana csak a légitársaságoknak, s ebben értelemszerűen a Boeing még nincs is benne. A légitársaságok szerint ez kevés, további 29 milliárd dollár készpénzt várnának Washingtontól. Annyit tudni, hogy a kölcsönök maximum ötéves lejáratúak lehetnek, és igénybe vevőik azalatt nem fizethetnek osztalékot, és részvény-visszavásárlásaikkal is fel kell hagyniuk.
Az Airbusnál számos légitársaság elcsúsztatta rendeléseit, mások viszont továbbra is rendben eleget tesznek fizetési kötelezettségüknek. A páneurópai gyártó rugalmas együttműködésre törekszik partnereivel, egyben a gépeinek a felét átvevő lízingcégektől azt várja el, hogy konstruktívan segítsék a légitársaságokat nehéz helyzetükben. Az Airbus francia és spanyol üzemeibe egyébként négynapos leállás után tegnap visszatért az élet, de azt nem közölték, hogy a válság előtti 58 darabos havi kapacitást célozzák-e meg, és hogy a kötelező távolságtartás és a sűrű fertőtlenítések miatt lerövidülő műszakok miatt mennyivel gyártanak kevesebb gépet. Mindenesetre beszállítói oldalon is lehetnek súlyos problémáik, hiszen az Airbus-hajtóműveket szállító amerikai Pratt & Whitney európai turbóventilátor-gyártó és -összeszerelő partnere, a német MTU Aero Engines jövő hétfőtől három hétre leáll.
Nincs leállás viszont a tengerentúlon, és ennek ára is van: vírusfertőzésben elhunyt a Boeing egyik alkalmazottja, aki az everetti üzemben volt minőségellenőr. A Seattle Times szerint a hangulat rendkívül feszült, a dolgozók szerint a termelésnek le kellett volna állnia, így viszont számos más dolgozó is megfertőződhetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.