Újjászületett villany-Transporter
Az 1972-es Hannoveri Kereskedelmi Vásáron mutatta be a Volkswagen a prototípust, majd közületek számára készített néhány példányt, hogy azokat a gyakorlatban is teszteljék. A gyár műhelyében most felújított példány 1978-ban került a berlini csatornázási művekhez, ahol akkumulátorcserélő állomást is üzembe helyeztek, melynek segítségével öt perc alatt lehetett cserélni a lemerült telepet.
Bemutatták az új Batmobile-t!
Az új Batman-film a tervek szerint 2021 nyarán kerül majd a mozikba, a címszereplőt ezúttal Robert Pattinson alakítja. Eddig keveset árultak el a filmről, most Batman autójáról rántották le a leplet. A Batmobile továbbra is a fantázia szüleménye, nem egy létező márka gyártmánya, bár az amerikai izomautók stílusában megépített, nyers látványvilágú négykerekű a klasszikus Dodge Chargerre emlékeztet.
Lemásolták a Mercedes G-osztályt
A Mianmarban gyártott, Inlay nevű terepjárónak műszakilag semmi köze az eredetihez, a kínai BAIC segítségével fejlesztették. A védelmi minisztérium tulajdonában lévő Tatmadaw Heavy Industry viszonylag alacsony darabszámban gyártja az Inlay-t, évi ezer példánnyal számolnak, és ennek a mennyiségnek a túlnyomó többségét a hadsereg kapja, bár elméletileg civilek is vásárolhatnak belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.