Helikopterpénzt szór szét a japán kormány
Rosszul alakulnak a külkereskedelmi folyamatok Japánban: a járvány miatt az import és az export is nagyot esett márciusban. A behozatal éves alapon 5 százalékkal csökkent, nem érte el a 60 milliárd dollárt, bár a négyéves mélypontnak számító februárhoz képest valamennyire magára talált. A kivitel 11,7 százalékot esett 2019 márciusa óta, és szintén 60 milliárd dollár környékén alakult. A mérlegtöbblet alig 40 millió dollár, pedig az elemzők ennek mintegy százszorosára számítottak.
Amíg a külkereskedelemmel a globális keresleti visszaesés miatt a kormányzat nem tud mit kezdeni, a GDP bő felét adó fogyasztást igyekszik felpörgetni. Abe Sindzó kormányfő tegnap jelentette be az átdolgozott gazdasági mentőcsomagot: 100 ezer jent, jelenlegi árfolyamon számolva 930 dollárnyi összeget kap minden japán lakos. A kormányzó párt eredeti, két hete bemutatott csomagja még arról szólt, hogy a háztartások többsége 300 ezer jent kap, ami az állampolgárokra lebontva kisebb összeg volt, mint az új verzió. Az ellenzéki pártok azonban olyan erős politikai nyomást gyakoroltak Abéra, hogy kénytelen volt engedni.
Az újabb csomag nagyjából 1100 milliárd dolláros, a két héttel ezelőtti ennél 100 milliárd dollárral volt kisebb. A többletköltségek fedezésére csaknem 240 milliárd dollárnyi kötvényt dobnak piacra. Elemzők azonban felhívták a figyelmet: a japán pénzügyi mentalitást ismerve valószínű, hogy a lakosság inkább megtakarításra használja majd az összeget, nem pedig fogyasztásra, ezért a csomag vélhetően nem éri el a célját.


