BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradnak a korlátozások Németországban

Németország várhatón május elejéig nem oldja fel a közösségi érintkezést korlátozó szabályok jó részét. A kormányzati tervek szerint egyes üzletek azonban a jövő héten már kinyithatnak.

Németország május 3-ig tervezi meghosszabbítani a közösségi érintkezés korlátozásainak javát, bár Angela Merkel kancellár és a tizenhat tartományi miniszterelnök tegnapi megbeszélése előtt voltak, akik jelentősebb enyhítésben reménykedtek. A járvány terjedését lassító intézkedések, amelyeket majdnem négy hete vezettek be, és vasárnapig érvényesek, ránehezülnek a német vállalkozásokra. A gazdaság márciusban recesszióba hanyatlott, és az aktivitás még akkor is alacsony maradhat az év közepéig, ha enyhítenek a társadalmi távolságtartás szabályain – írta havi jelentésében a német gazdasági minisztérium.

A tegnapi megbeszélés előtt már hatodik napja csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma Németországban. Egyes tartományi miniszterelnökök néhány hét elteltével már sürgették a gazdaság működését akadályozó szigorú távolságtartási szabályok lazítását. Egészségügyi szakértők azonban óva intettek a túl korai optimizmustól, hiába kezdték el más európai országok, például Dánia, enyhíteni a saját korlátozásaikat. „Világos, hogy még messze vagyunk a veszély elmúltától” – mondta Jens Spahn egészségügyi miniszter a Twitteren. „Csak akkor térhetünk vissza lépésről lépésre a normális élethez, ha ellenőrzés alatt tartjuk a járványt.”

Már korábban eldőlt, hogy május elejéig fenntartják az osztrák, svájci, francia, luxemburgi és dán határok ellenőrzését – jelentette be a német belügyminisztérium. A Reuters által idézett kormányjavaslat szerint a német iskolákat május 4-től nyitnák meg fokozatosan, először a végzős évfolyamok számára. Egyelőre zárva maradnak az éttermek, a kocsmák, a mozik, a koncerttermek és a templomok. Már a jövő héten elkezdhetnek kinyitni azonban a 800 négyzetméteresnél kisebb üzletek. A német munkaügyi hivatal szerint április 13-ig mintegy 725 ezer német vállalat jelentkezett a rövidített munkaidőt támogató állami segélyre, ami 12 százalékos növekedés egy hét alatt. Főleg a kiskereskedelmi és a vendéglátó szektor vállalatai jelentkeztek, de a segítséget felhasználta az autóipar is.

A járvány terjedését lassító intézkedések vasárnapig érvényesek. Sokan már sürgetik a távolságtartási szabályok lazítását

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.