Pető Sándor | Május első hétfőjén elkezdi feloldani a társadalmi érintkezés korlátozásait Olaszország, az első európai állam, amely Kína után a koronavírus-járvány gócává vált. A részleteket még ezen a héten közlik – írta egy Facebook-bejegyzésben Giuseppe Conte kormányfő, egy hónappal azután, hogy a kór miatt a nem életfontosságúnak ítélt szektorokban befagyasztották az olasz gazdaságot.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok számos tagállamában jelentettek már be a korlátozásokat oldó intézkedéseket az elmúlt egy hétben, és van, ahol már ezek végrehajtásába is belekezdtek. Norvégiában a héten újranyíltak a bölcsődék, Dániában az iskolák és az óvodák, majd a fodrászszalonok, és Koppenhága kilátásba helyezte, hogy a hetekben tesztelnek mindenkit, aki a koronavírus tüneteit mutatja. Ugyanezt ígérte Emmanuel Macron elnök május 11-re, amikor Franciaország is elkezdené az enyhítéseket. Németországban kinyitottak a 800 négyzetméternél kisebb üzletek. Mindenütt a fokozatosságot és az óvatosságot hangsúlyozzák, Rómában is: a nyitás kockázatos. Olaszország már nagy árat fizetett: mintegy 25 ezren haltak meg a járványban, és a Reuters információi szerint a kormány 8 százalék körüli gazdasági visszaesésre számít idén. A vírus áldozatául esett az olaszok elkötelezettsége az EU iránt is. Ez komoly figyelmeztetés az uniós állam- és kormányfők holnapi egyeztetése előtt, amelyen a kilábalás finanszírozását beszélik meg: felizzhat a levegő, ha napirendre kerül az olaszok sürgette közös adósságvállalás kérdése. Rómában, ahonnan 1957-ben az európai államok szövetkezése elindult, „valami eltörött” – írta a Bloomberg. Az olaszok rengeteget beszélnek arról, hogy a járvány kezdeti szakaszában, amikor nagy bajban voltak, az európai szolidaritás csődöt mondott. Itália már korábban is flörtölt az EU-szkepticizmussal, az elmúlt hetek közvélemény-kutatásai azonban új szintet mutatnak. Egy felmérésben a résztvevők 59 százaléka úgy vélte, jelen formájában az Európai Uniónak már nincsen értelme. Egy másikban a többség Kínát nevezte meg barátként, és a válaszadók majdnem fele Németországot ellenségként.
Eközben Berlin ugyancsak a járvánnyal küzd – csak összehasonlíthatatlanul nagyobb pénzügyi tartalékokkal, mint az olaszok –, és szintén az újraindítást tervezgeti. Látszik, hogy nem lesz gyors menet. Miután a megkönnyebbült németek hétfőn megrohamozták az újranyílt üzleteket, Angela Merkel kancellár óvta a tagállamokat, hogy elsiessék az enyhítést. Egyik lehetséges utódja, Armin Laschet észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök a Der Spiegelnek azt nyilatkozta: egyes korlátozások egészen 2021-ig érvényben maradhatnak. A német ipar éledezőben van. Fokozatosan újraindítja a termelést az autógyártó Volkswagen, ezen a héten Zwickauban és Pozsonyban, a jövő héttől más európai helyszíneken és az Egyesült Államokban.
Egyes korlátozások Németországban egészen 2021-ig érvényben maradhatnak, de már a héten újraindul a Volkswagen
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.