BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövidített munkaidőre tér át a cipőgyártó, késik az alapanyag

Az évente félmillió pár lábbelit – ebből 90 ezer pár gyerekcipőt – gyártó, magyar tulajdonú Szamos Kft. 360 dolgozójával a legnagyobb foglalkoztató az ország legkeletibb városa, Csenger térségében. Robusztus cég, igazi túlélő: öt éve legnagyobb külföldi vevője elvesztését vészelte át, korábban egy pusztító tüzet. Öt héttel ezelőtt úgy érkeztek el a cég a 30. születésnapjához, hogy a járvány ismét bizonytalanná tette a jövőt.

A korábban stabil bevétel az idén biztosan kevesebb lesz, és még csak azt se lehet kiszámolni, mennyivel – mondta Juhász János ügyvezető igazgató. A járvány több fronton mért ütést a cégre. A környéken egyelőre nincs fertőzött, és vigyáznak az alkalmazottak egészségére, de volt egy hét, amikor csak arcmaszkokat varrtak – több mint harmincezret –, a cipőmegrendelések pedig visszaestek. Az itt gyártott cipők jó része német és osztrák üzletekbe kerül, ezeknek a forgalma azonban a karanténintézkedések miatt visszaesett, ahogy a hazai boltoké is. Hogy milyen állapotban lesznek az üzletek, és ki tudják-e fizetni akár a már kiszállított cipőket, ez még akkor is nagy kérdés, ha a raktárba tovább gyárthatnak Csengeren. De még a gyártás is nehézségekbe ütközik, mivel az alapanyagok jelentős részének a járvány sújtotta Olaszországból és Kínából kellene érkeznie. „Az alapanyagok egy része már itt van, de az olasz cipőtalp például még nincs. Hiába gyártottuk le a cipőfelsőrészt, a talpak még nincsenek itt, el se kezdték legyártani, és az olaszok időkeretet se tudnak mondani” – vázolta a helyzetet a cégvezető.

A vállalat a jövő hónaptól csökkentett munkaidőben tervezi a munkavégzést. Az, hogy ez meddig tart, a megrendelésektől és az alapanyagok beérkezésétől függ. „Nagyon várjuk a járvány végét, de ez most az óvatosság ideje. Mintha lazulna az emberek fegyelme – mondta Juhász János –, pedig most kellene jobban odafigyelni.”

A Szamos Kft. nettó árbevétele

1,9-2

milliárd forint évente

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.