BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fertőtlenítő alagúttal védik az orosz elnököt

MTI | A koronavírus-járvány miatt fertőtlenítő alagúttal védik Vlagyimir Putyin orosz elnök rezidenciáját a Moszkvához közeli Novo-Ogarjovóban – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség. A látogatónak „finom vízködön” kell áthaladnia, amely fertőtlenítő oldattal hinti be a ruháját és szabadon lévő testfelületeit. A berendezést egy penzai vállalat gyártja. Hasonló eljárást több moszkvai bevásárlóközpont bejáratánál is alkalmaznak. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban közölte, hogy mindenkinek, aki találkozik az elnökkel, előzetesen Covid–19-szűrésen kell átesnie. Mint mondta, Putyin minimálisra csökkentette a személyes találkozók számát, amelyek alatt be kell tartani az egészségügyi távolságot.

Anna Popova tiszti főorvos a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a második világháborús veteránok abban az esetben tekinthetik majd meg maszk nélkül a Vörös téren a járvány miatt május 9-ről június 24-re halasztott győzelemnapi díszszemlét, ha külön az ő szállításukra felkészített, fertőtlenített járművel érkeznek a helyszínre, és a tribünön minden második helyet szabadon hagynak. A buszsofőröket és a veteránokat fogadó önkénteseket előzetesen tesztelni fogják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.