BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merész tervek, kevés sztráda Romániában

Rostás Szabolcs, Kolozsvár | Araszolva halad az autópálya-építés Romániában, ahol a legideálisabb esetben is mindössze ötven kilométernyi szakaszt adnak át ebben az évben a forgalomnak. Hosszú évek elteltével is csak némi előrelépés tapasztalható az A3-as észak-erdélyi sztrádának a magyar–román határhoz közeli nyomvonalán, amelynek már több mint tíz évvel ezelőtt el kellett volna készülnie. Az ártándi határátkelőt Brassóval összekötő, 415 kilométeresre tervezett pályának 2003-ban látott neki az amerikai Bechtel, ám hat év alatt csak 52 kilométert épített. 2013-ban szerződést bontott a társasággal a román állam, alaposan ráfizetve az üzletre: a félszáz kilométerért 1,3 milliárd eurót utalt át a tengerentúli cégnek, amely 2,2 milliárdért vállalta a teljes kivitelezést.

Azóta mindössze 25 kilométerrel sikerült megtoldani a sztrádát Kolozsvár és Marosvásárhely környékén, a napokban azonban a román hatóságok aláírták a tervezési és kivitelezési szerződést a magyar–román határ mentén húzódó 28,5 kilométeres szakaszra. A Nagyvárad-közeli pályának két éven belül kell elkészülnie, és a tervek szerint ugyanitt még ebben a hónapban átadnak egy öt kilométeres szakaszt, amely a magyarországi M4-es autópályához csatlakozik a határnál. Nyertest hirdettek közben az A3-as sztráda Szilágy megyei 12 kilométeres szakaszának kivitelezésére, részben ennek kell majd összekötnie a Kolozsvár és Nagyvárad közeli nyomvonalat.

Ludovic Orban miniszterelnök szerint Románia az elkövetkező években 40 milliárd eurót kíván fordítani a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztésére, ebből a többi között teljes hosszában meg akarják építeni az észak-erdélyi sztrádát. A kormányfő már korábban prioritásként határozta meg a 866 kilométeres sztrádahálózat bővítését, egy májusi terepszemléjén például tudtukra adta a kivitelezőknek: az állam folyósítja nekik a kivitelezési díjat, de tarta­niuk kell a határidőket. Az ígéretektől a megvalósításig azonban nagyon hosszú út vezet Romániában, ahol a a tavaly októberben ellenzékbe szorult szociáldemokraták négy évvel ezelőtti hatalomra kerülésükkor még több száz kilométer sztráda megépítését vállalták. Ehhez képest tavaly mindössze 43 kilométert adtak át a forgalomnak, holott az ütemtervekben 180 kilométer szerepelt; 2018-ban 60, 2017-ben 15, 2016-ban 22 kilométer készült el. Leginkább a bürokratikus eljárások, az óvások miatt elhúzódó nyerteshirdetés és a munkaerőhiány késlelteti a kivitelezést. (Egy Marosvásárhelyhez közeli öt kilométeres szakasz megépítése például az óvások és pereskedések miatt csak most kezdődhet el, holott az első szerződést öt évvel ezelőtt írták alá.) Ebben az évben 65 kilométer autópálya átadásáról szólnak a kormányzati ígéretek, ám az infrastruktúra-fejlesztést nyomon követő szakértők szerint reális esetben ennek kevesebb mint a fele valósulhat meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.