BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Strukturális változásokra és aktív fiskális politikára számít a Fidelity

A Fidelity friss elemzése szerint a koronavírus-járvány keltette válság lépésváltásra ösztönzi a döntéshozókat, felgyorsítja a már zajló trendeket, és átalakítja a befektetési keretrendszereket. Az új rend fő jellemzői lesznek a kormányok általi beavatkozások, az aktív költségvetési politika, a vállalatirányítás és a fenntarthatóság, valamint Ázsia töretlen gazdasági ereje. Elemzőik arra számítanak, hogy a kormányok beavatkozása fokozatosan kiszorítja az 1980-as évek óta teret nyert szabadpiaci módszereket. A terhek javát az aktív költségvetési politika viseli majd, de szorosan együttműködik a monetáris politikával.

A válság kimenetele az elemzőház szerint nagyrészt a vírus terjedésétől, a korlátozások feloldásához kapcsolódó stratégiáktól és a jogszabályalkotók reakcióitól függ. Három főbb forgatókönyvet vázolnak fel. Az alapszcenárió, amelynek valószínűségét a Fidelity 60 százalékosra becsüli, egy U alakú talpraállási görbe lesz, amelynek részeként a közösségi távolságtartás az év végéig eltart majd, a kijárási tilalmakat pedig a nyár folyamán fokozatosan fogják feloldani. A döntéshozók további pénzügyi és költségvetési támogatást nyújtanak, de a kihívások olyan nagyok, hogy ez a folyamat tartós gazdasági változásokat idézhet elő.

„A befektetőknek meg kell majd békélniük a tartósan alacsony és negatív kamatokkal, az államadósság tartós hiányával, a szokatlan monetáris politikai eszközök, például a hozamgörbekontroll alkalmazásával és a korábban soha nem látott mértékű költségvetési költekezéssel. Viszont ezek a kihívások olyan piaci változásokat fognak előidézni, amelyek kihasználható lehetőségeket teremtenek a befektetőknek” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International kelet-közép-európai igazgatója. Változásokból eredő lehetőségek adódnak például a globalizáció új formáiból, a többi között az ellátási láncok ellenállóbbá tételéből, a járvány utáni visszazökkenés terén tapasztalható regionális különbségekből és a demográfiai profilok eltéréseiből is. Az értékeltségek különbségei ritka lehetőségeket teremtettek a jó minőségű cégek részvényeinek megvásárlására. Ami a kötvényeket illeti, a tartósan alacsony kamatok és a jegybankok által indított vállalatikötvény-vásárlási programok nagyon jót tettek a kockázatos eszközöknek.

A Fidelity kiemeli, hogy Ázsia továbbra is a világ gazdasági növekedésének motorja marad. Ennek az az oka, hogy Ázsiában gyorsabb a gazdasági növekedés, stabilak a politikai rezsimek, és széles körben alkalmazzák az előnyt tovább növelő, új műszaki megoldásokat.

Egyes ázsiai országoknak alacsonyabb az adósságállományuk, ráadásul a demográfiai viszonyaik is kedvezőbbek. Az elmúlt évben Ázsia volt a világgazdaság növekedésének motorja, ez az erős trend pedig folytatódhat az elemzés szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.