BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot fékez az idén a globális informatikai piac

Meglehetősen borús képet fest a Gartner legújabb előrejelzése a globális informatikai piac idei alakulásáról, a társaság prognózisa szerint azonban jövőre már fellendülés jöhet. A múlt évben több mint 3800 milliárd dolláros IT-költés 2020-ban várhatóan alig haladja meg a 3600 milliárd dollárt, ez 5,4 százalékos visszaesés. Valamennyi, a piackutató által mért szegmensben visszaesés várható, igaz, jelentős eltérések mutatkoznak az egyes kategóriák között. A legnagyobb csökkenés az eszközökre költött összegekben várható, ezen a területen 13,4 százalékos lesz a visszaesés a múlt évhez képest. IT-szolgáltatásokra 4,6, nagyvállalati szoftverekre 3,6 százalékkal fordítanak világszerte kevesebbet az idén, mint 2019-ben. A legkisebb mértékben a kommunikációs szolgáltatásoknál esik vissza a költés, ott mindössze 2,9 százalékos csökkenéssel számolnak a piackutató szakemberei.

Az idei, viszonylag jelentős zuhanást követően 2021-ben már lényegesen kedvezőbben alakulhat a helyzet, 4 százalékos növekedést prognosztizál a Gartner a globális IT-piacon, igaz, még így sem éri el az összes költés a 2019-es szintet. A legnagyobb fejlődés a nagyvállalati szoftverek esetében várható, ez a szegmens jövőre 7,2 százalékkal bővülhet, ami azt is jelenti, hogy ezekre a megoldásokra nagyobb összeget fordítanak 2021-ben, mint tavaly. A vizsgált szegmensek közül az adatközponti rendszerekről lesz még elmondható ugyanez a piackutató előrejelzése szerint. A nagyvállalati alkalmazások esetében a gyors fejlődéshez hozzájárulnak a digitalizációs erőfeszítések, amelyeket felpörgetett a járvány, hiszen meg kellett oldani, hogy a munkatársak otthonról tudjanak dolgozni, és ehhez megfelelő támogatást kapjanak. Új virtuális szolgáltatásokat is be kellett vezetni, illetve a pandémia miatt egyes területeken megnövekedett igények kiszolgálására az automatizációs megoldások új szintjére volt szükség.

„Az elmúlt 25 évben, amióta a Gartner IT-költésre vonatkozó előrejelzéseket készít, még soha nem volt ennyire változékony a piac. Bár a globális járvány minden iparágra nagy nyomást gyakorol, azt látjuk, hogy azok a vállalkozások, amelyeket a digitalizáció magasabb fokán ért a válság, jobban teljesítenek, és 2021-ben is gyarapodni fognak”

– mutatott rá John-David Lovelock, a Gartner kutatási alelnöke. A szakember szerint a vállalatoknak kevesebb pénzből kell több IT-vel kapcsolatos feladatot megoldaniuk, ezért ahonnan csak tudnak, kivonnak forrásokat, például elhalasztják a mobiltelefonok vagy éppen a nyomtatók cseréjét. Az informatikai vezetők inkább azokra a megoldásokra költenek többet, amelyek felgyorsítják a digitalizációt, például az ügyfélkapcsolatokat kezelő rendszerekre, vagy a szolgáltatásként igénybe vett infrastruktúrára (IaaS – Infrastructure as a Service).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.