Nemzetközi gazdaság

A réz világpiaci áresése áldozattal járt

A fizetés­kép­te­lenné vált dél-afri­kai Zambia az adósság­átütemezés mellett abban bízhat, hogy a réz keresletének és árának felívelése végül megmenti majd a teljes államcsődtől.

A réz tonnánkénti árfolyama 7130 dollár felett mozog november harmadik hetében, ami a legmagasabb szint 2018 júniusa óta. Az ipari fém ára az előző héten csaknem 1 százalékos növekedést ért el, amit elsősorban a legnagyobb felhasználó, Kína növekvő kereslete táplált, miután feldolgozóiparának teljesítménye októberben a vártnál nagyobb mértékben nőtt. Emellett a koronavírus elleni oltás miatt kialakult általános optimizmus is hozzájárult az ipar majd minden tevékenységéhez szükséges fém drágulásához. Úgy tűnik azonban, hogy ez a felívelés Zambia számára már későn érkezett. A koronavírus-járvány által okozott gazdasági visszaesés a tavasz beköszöntével párhuzamosan jelentősen csökkentette a réz iránti keresletet, és a fém ára április elején a 2016. októberi mélypontjára esett.

A világ egyik legnagyobb rézérckitermelőjeként és exportőreként a kereslet és az ár tartós visszaesése súlyosan érintette a válságtól amúgy is megtépázott dél-afrikai Zambia gazdaságát, amely a koronavírus-járvány első fizetésképtelen áldozata lett.

Zambia 42,5 millió dollár szuverén dollárkötvényének kuponkifizetését mulasztotta el múlt pénteken, a 30 napos türelmi idő lejártát követően, miután a kötvénytulajdonosok elutasították a kormány indítványát, amelyben a kifizetések áprilisig történő elhalasztását kérte. Az ország korábban likviditási gondjainak áthidalására nemzetközi dollár- és euróalapú államkötvényeket bocsátott ki, de már nem tudja fizetni az ezeket felvásárló hitelezőknek járó hozamot. Zambia adósságproblémái azután mélyültek el, hogy 2012 és 2015 között Kínától – kedvezőtlen feltételekkel – több milliárd dollár kölcsönt vett fel, s ezt a koronavírus-válság miatt megromlott gazdasági környezetben nem tudta újabb hitelekkel megújítani. Christopher Mvunga kormányzó elmondta, hogy Zambia az adósságterhek csökkentésére törekszik, amit reményei szerint segíteni fog a G20-as országok adósságszolgálat-felfüggesztési programja is, amely eleve a szegényebb országok terheit hivatott könnyíteni.

Fotó: Shutterstock

Az éves az országban októberben 16 százalékra emelkedett a szeptemberi 15,7 százalékról, ám az államcsőd hiperinflációt indíthat el, főként, hogy az ország fizetőeszköze, a kwacha dollárban számolt árfolyama az év eleji értékének már most közel a felére zuhant. Ugyanakkor a jegybank a legutóbbi monetáris politikai ülésén változatlanul 8 százalékon hagyta az irányadó hitelkamatot. Emellett a bruttó nemzeti tartalékok június végétől szep­tember végéig 111,8 millió dollárral, 1,32 milliárd dollárra, vagyis 2,3 hónapos importfedezetnek megfelelő szintre estek a megnövekedett devizaértékesítések és adósságszolgálati kifizetések miatt.

A kötvénytulajdonosok bírálták a kormányt, mondván, elkötelezettségének hiánya lehetetlenítette el a rövid távú adósságátütemezést, jelentősen megnehezítve ezzel a hosszabb távú rendezésének ügyét is. Mvunga ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Zambia továbbra is minden hitelezőjével meg szeretne egyezni.

Az ország pénzügyminisztériuma eközben bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal az adósságátalakítási folyamatba való bevonásáról, gyakorlatilag a meghitelezésükről.

Paradox módon 2012-ben épp a valutaalap hajtotta a kínaiak karjaiba Zambiát azzal, hogy visszautasította a hitelkérelmét, tehát van felelőssége a mára kialakult válságban.

fizetésképtelenség Zambia államcsőd rézérc
Kapcsolódó cikkek