Nemzetközi gazdaság

A Hyundaijal szövetkezhet az Apple

A Hyundai Motor árfolyama nagyot ment pénteken, a cég piaci értékét 8 milliárd dollárral megtoldó 24,8 százalékos erősödést az a sajtóértesülés váltotta ki, hogy a dél-koreaiak tárgyalnak az Apple-lel arról, milyen formában tudnának részt venni a technológiai óriás autóipari terveiben. A média nyomására kiadott közleményében a Hyundai közölte, hogy kezdeti stádiumban lévő tárgyalásokat folytat az Apple-lel, azt a hírt viszont nem kommentálta, hogy az elektromosautó-gyártást és az akkumulátorgyártást érintő kérdésekről egyeztettek volna, s hogy e két téren 2027-et jelölték volna meg a tömegtermelés lehetséges kezdeteként.

Ez kicsit távol esik a Reuters által ismert 2024-es dátumtól, amikor is az Apple-nél a forradalmiként hirdetett új akkumulátortechnológiának és az önvezető képességeknek meg kellene már jelenniük az elektromos autók sorozatgyártásában. Tartósabb, könnyebb és erősebb új akkumulátorokat a Hyundai és testvércége, a Kia amerikai üzemeiben gyárthatnának. Azt szakértők egyértelműnek látják, hogy az Apple számára kifizetődőbb, ha tapasztalt gyártó partner oldalán száll be, ahogy tette azt az iPhone-ok esetében a tajvani Foxconn megbízásával.

Ha az amerikaiak a Hyundai villanyautó-platformjaira építenék fel az Apple saját, iCar fantázianevű modelljeit, azzal rengeteget tudnának spórolni. Ugyanakkor dél-koreai elemzők óvtak attól, hogy a Hyundai bérgyártóvá silányuljon az autóipar és a tech cégek presztízscsatájában, bár abban nincs vita, hogy a cég alkalmas lenne erre a szerepre, s az is érthető, ha az Apple az amerikai járműipart jellemző erős szakszervezeti nyomástól tartva inkább nyugodtabb körülményeket keres az autó­gyártáshoz. Ezeket meg is találja például Kínában, ahol a Hyundainak is vannak gyárai. A Stellantis néven egyesülő Fiat Chrysler és Peugeot SA a hatodik helyre szorította a Hyundai–Kia csoportot az autógyártók globális rangsorában, a dél-koreaiak a járvány miatt tavaly 15 százalékkal kevesebb autót adtak el, s bőven vannak felajánlható, kihasználatlan kapacitásaik. Az autóipari babérokra törő tech cégek eközben egyre aktívabbak: a hét végén a „kínai Google”, azaz a Baidu jelentette be, hogy a Geelyvel közös vállalatot alapít kis méretű, önjáró villanyautók gyártására. A Baidu adja a szoftvert, a Geely a hardvert az autókhoz. Az Alibaba a honfitárs és piacvezető SAIC-kal készül hasonlóra, a fuvarmegosztó Didi Chuxing pedig a Komáromban is jelen lévő BYD-del szövetkezett. Legelőrébb talán a Foxconn jár, amely a Byton számára már 2022-től gyárt majd elektromos városi terepjárókat, igaz, önvezető funkciók nélkül.

autógyártás Apple elektromos autó iCar Hyundai
Ezek is érdekelhetik