BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Káosz lehet a repülőtereken az újraindulás után

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra figyelmeztet, hogy a repülőtereken káoszra számíthatunk, ha a kormányok nem találnak gyors megoldást az egészségügyi bizonyítványok (koronavírustesztek és oltóanyag-tanúsítványok) digitalizációjára. Míg a pandémia előtt a turisták átlagosan körülbelül másfél órát töltöttek minden utazás során a reptéren, a jövőben a becsekkolással, biztonsági ellenőrzéssel, határellenőrzéssel, vámügyintézéssel és poggyászkiadással töltött idő jócskán megnőhet.

A rendekezésre álló adatok szerint a re­pülő­téri feldolgozási idők a csúcsidőszakban három órára emelkedtek, pedig még csak harmadannyian repülnek, mint a pandémia kitörése előtt. A hosszabb procedúra elsődleges oka, hogy az utazáshoz szükséges egészségügyi igazolványokat főként papíron ellenőrzik. A folyamat fejlesztése nélkül a repülőtéren eltöltött idő elérheti az öt és fél órát utazásonként a pandémia előtti forgalom 75 százalékánál, és utanként nyolc órára nőhet, ha az utasforgalom visszatér a járvány előtti szintre – írja a TravelDailyNews portál.

A montreali székhelyű szervezet ezért a kormányok segítségét kéri, hogy az egészségügyi hitelesítő adatokat mihamarabb digitalizálják, elősegítve a zökkenőmentes újraindítást. A Covid-teszt-eredményeket és az oltóanyag-bizonyítványokat tartalmazó, globálisan elismert, szabványosított digitális tanúsítványoknak számos előnyük lenne a szervezet szerint. Nemcsak a hamis dokumentumokat lehetne a rendszerrel kiszűrni, hanem a papírok kivezetésével a várakozási idő is csökkenhetne a repülőtereken.

A digitális tanúsítványok kérdése a június 11-én kezdődő G7-csúcstalálkozón is napirendre kerül, így a kormányok megoldást találhatnak a digitális tanúsítványokat érintő, kulcsfontosságú kérdésekre. Egyebek között abban is egyezségre juthatnak a vezetők, hogy elfogadják-e a határokon a Covid–19-re vonatkozó digitális teszt- és oltási tanúsítványokat, amelyek az Egészségügyi Világszervezet intelligens ­oltóanyag-tanúsítványait veszik ala­pul. A csúcstalálkozón döntés születhet arról is, hogy ha a kormányok megkövetelik a légitársaságoktól az utazási engedélyek ellenőrzését, elfogadják-e a IATA Travel Passt is. A szervezet ezért arra kéri a G7-csúcstalálkozó résztvevőit, hogy működjenek együtt a légi közlekedési szektorral.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.