Mélyül a magyar perifériák leszakadása

Baranya foglalkoztatási rátája a legalacsonyabb az országban. Mi a baj?

A világon gyorsul a térségi polarizáció. Magyarországon is folyamatosan növekszik a fejlett és a periferikus térségek közötti különbség. Ezt a centrumokra koncentráló fejlesztéspolitika még gyorsítja is, mert a gyors fejlődésű térségek növekvő mértékű infrastrukturális kiszolgálását fontosabbnak tartják, mint a perifériák felzárkóztatásával nyerhető társadalmi, gazdasági hozamot, amely egységnyi befektetésre vetítve akár magasabb is lehet. A pozitív és negatív spirál együttélése súlyos társadalmi konfliktusokhoz fog vezetni. A fejlett térségekben a fejlesztéspolitika egyre inkább a magántőkére alapozható, míg a periferiális térségekben ez döntő részben csak állami forrásokból kezdhető el. A periferiális térségeknek fenntartott fejlesztési források jelentős része sohasem a célterületen hasznosult. A perifériák számára indított, zömmel szoft fejlesztési programok nem képesek a leszakadás ütemének fékezésére sem. A diszpreferált térségekben a gyorsuló természetes népességfogyás és a külső-belső elvándorlás lehetetlenné teszi a meglévő jelentős természeti és társadalmi erőforrások bekapcsolását az ország gazdasági vérkeringésébe. Az elmúlt évtizedekben a mindenkori kormányok költségvetési megtakarításainak jelentős célterülete volt a periféria a vasútbezárásoktól a tömegközlekedés leépítéséig, az egészségügyi, képzési infrastruktúra „racionalizálásáig”. A perifé­riák leszakadása előrevetíti egy új gazdasági Trianon bekövetkeztét, ahol a határok mentén a volt magyar gazdasági központok jóval gyorsabban fejlődnek, mint a határon belüli városaink, amelyek így nem tudnak elégséges növekedési impulzust biztosítani a periferikus térségek számára. A perifériák települései a határon túli gazdasági centrumokhoz fognak kötődni.

Miért hiányzik a helyi ipar?

Egyszerű. A valaha országosan negyedik és zömmel versenyképes ipari potenciált úgy verték szét a rendszerváltáskor, hogy elfelejtették a bontás utáni építkezést. A térség évtizedekig kimaradt az infrastrukturális fejlesztésekből, az újraiparosítás első hullámaiból. Az állami forrásallokáció jelenleg is Budapest mellett néhány kiemelt városra koncentrálódik, ahol már a fővárosihoz hasonló forrásbőség láthatóan rontja a társadalmi-gazdasági hatékony felhasználást. Természetesen az új ipari befektetések támogatott telepítési irányai is arrafelé mutatnak.

Baranya lassabban vagy gyorsabban gyógyul a válságból, mint mások?

A 2007-es válságba lassabban csúsztunk bele, mint a fejlett térségek, viszont jóval lassabban lábaltunk ki belőle. Most a fejlett térségekkel együtt zuhantunk a válságba, de az említett okok miatt ismét lassabban tudunk kikerülni onnan.

Lát esélyt a felzárkózásra?

Helyben számos jó program született, kamaránk is kidolgozta a megyei iparfejlesztési programot, amelyben a helyi közszereplők feladatai mellett konkrétan megfogalmaztuk a szükséges állami szerepvállalás irányait és mértékét is. A programban szinergikusan egymásra épülő konkrét kkv- (kis- és középvállalati) fejlesztéseket rendeztünk értékláncokba. Hatása bőven fel­ért volna egy agyontámogatott nagy multi betelepítésének erejével. A dicséret mellé azonban valahogy ismét nem érkezett forrás a perifériára. A kormánybiztos vezérletével dolgozunk a fejlesztési elképzeléseken, várva, hogy egyszer érdemi fejlesztési forrás is érkezik, hiszen eddig az állami fejlesztési forrásokból a társadalmi súlyunknál messze kisebb arányban részesültünk. A periférián elhelyezkedő hat megyének önálló operatív programra lett volna szüksége a komplex felzárkóztatáshoz. Ez a mostani tervezési időszakban sem valósult meg. Tehát a probléma tovább mélyül. Az önálló operatív programban az életminőséget, a népességmegtartást, a visszavonzást megalapozó egészségügyi, (szak)képzési fejlesztéseket, a perifériák belső közlekedési infrastruktúrájának fejlesztéseit kellene finanszírozni százszázalékos intenzitással, védett keretekkel, a felzárkózást lehetővé tévő, az országos átlagot meghaladó forrással. A számos teljesen felesleges szoft, önkormányzati, pályázati forrást az egyre növekvő infrastrukturális hátrány leküzdésére és gazdaságfejlesztésre kellene átcsoportosítani. A térségi gazdaság- és iparfejlesztési programokba illeszthető vállalati fejlesztéseket, helyi, belső piacfejlesztéseket, város–falu gaz­dasági munkamegosztás-projekteket pedig 65 százalékos intenzitással kell támogatni. Kedvezményezett csak az érintett térségben székhellyel rendelkező vállalkozás legyen. A támogatott vállalkozásoknak vállalniuk kell a helyben maradást. Most már lassan arra sem látunk esélyt, hogy legalább védett alapok legyenek az operatív programokban a lobbierőben is háttérbe szoruló perifériák számára. Ha valóban országban gondolkodunk, nagyon gyors paradigmaváltásra van szükség a fejlesztéspolitikában.