Nemzetközi gazdaság

A Hilton a világ vezető szállodamárkája

Az 50 legértékesebb szállodamárka összértéke harmadával csökkent az előző évhez képest.

A koronavírus-járvány következtében szinte teljesen leállt a szabadidős turizmus, és a vállalati utazások is elmaradtak. Ennek eredményeképpen az 50 legértékesebb szállodamárka összértéke harmadával csökkent az előző évhez képest: a tavalyi 70,2 milliárd dollárról márkaértékük 2021-re 47,4 milliárd dollárra zuhant – derül ki a Brand Finance legfrissebb jelentéséből.

Az 50 legértékesebb hotelmárka értéke szinte minden esetben erőteljesen visszaesett, ami a szállodaipar leállásának tudható be – mondta Savio D'Souza, a Brand Finance értékbecslési igazgatója. Hozzátette, az ágazat azonban ellenálló, hiszen ahogy a világ kezd újra kinyitni, a foglalások megugrásának lehetünk tanúi mindenütt, ami a márkák erejét mutatja.

Bár a Hilton brandértéke 30 százalékkal 7,6 milliárd dollárra zuhant, a virginiai székhelyű szállodalánc visszanyerte a világ legértékesebb szállodamárkájának címét.

Annak ellenére, hogy a vállalat bevételei a világjárvány kitörése óta jelentősen visszaestek, a márka optimistán tekint a jövőre, és bejelentette, hogy további 17 400 szobával toldja meg az eddigi bővítési terveit, ezzel az új szobáinak száma meghaladja a 400 ezret, ami a tavaly átadott szobák számához képest 8 százalékos növekedést jelent.

A Hilton legnagyobb riválisa, a Marriott márkaértéke 60 százalékkal 2,4 milliárd dollárra zuhant, ezzel a rangsorban a korábbi 2. helyről az 5. helyre esett vissza. Tavaly a márka egy szobára jutó bevételei 60 százalékkal csökkentek 2019-hez képest, a globális szobakihasználtság pedig mindössze 36 százalék volt az év során.

Az ágazati trenddel ellentétben a Hyatt azon kevés vállalat közé tartozik, amelyek márkaérték-növekedést könyvelhettek el tavaly: a cég brandértéke 4 százalékkal 4,7 milliárd dollárra nőtt. Annak ellenére, hogy a világjárvány nagyban befolyásolta a szálloda teljesítményét, a Hyatt összesen 72 szállodát nyitott és 27 új piacra lépett be. A márka folytatta az új szerződéskötéseket, így a szobáinak számát több mint 40 százalékkal bővítette.

A márka általános értékének mérése mellett a relatív brandértéket is rangsorolta a Brand Finance. Olyan tényezők, mint a marketingbefektetés, az ügyfélismertség, a személyzet elégedettsége és a vállalat hírneve alapján a Taj lett a világ legerősebb szállodai márkája. A mumbai-i vállalat márkaértéke 296 millió dollár.

Kapcsolódó cikkek