Sorra jelentik be terveiket, beruházásaikat az akkumulátorgyártó vállalatok, illetve az őket magukhoz édesgető országok. A cél, hogy a globális méretű, nyomasztó csiphiány tanulságait levonva önellátásra térjenek át a járműipar korszakváltásához elengedhetetlen energiatároló egységekből is. Nagy-Britannia egyszerre hat vállalattal tárgyal erről – jelentette a Financial Times. Két helyi autógyártó, a Nissan és a Ford, két akkugyártó, az LG és a Samsung, valamint két hazai startup, az InoBat Auto és a Britishvolt tárgyal a kormány és a befogadó helyhatóságok vezetőivel. London kész anyagi támogatással is ösztönözni a megtelepedésüket. Szükség is lesz az iskolateremtő Tesla után gigafactoryként emlegetett óriásgyárakra, mivel 2030-tól már csak elektromos hajtású autókat lehet árulni a szigetországban, és 2035-től már a hibridek sem kaphatnak rendszámot. Eddig 38 európai gigafactoryprojektről lehet tudni, ebből azonban csak a Britishvolt folyamatban lévő egyetlen angliai beruházása szerepel a listán. Már a Ford is jelezte, hogy érdeklődik, a brit földön gyártott akkucelláit a cég törökországi gyárában építenék össze akkumulátorrá, és az ott készülő Transit haszonjárművekbe szerelnék be. A Nissan számára a helyszín adott, a sunderlandi autógyárhoz csatolnák az akkugyárukat, hogy ezzel is csökkentsék a költségeiket. Az LG és a Samsung tárgyal a kormánnyal, de csak akkor épít gyárat, ha beszállítóként megfelelő megrendelést kap az autóipartól.
Romániában már előbbre járnak, a német Draxlmaier autóipari beszállító a hét elején jelentette be, hogy 200 millió eurós költséggel megépíti első romániai akkugyárát Temesváron. Azt nem tudni, hogy Bukarest, illetve a helyiek ehhez mi módon járulnak hozzá, mindenesetre a cég ezer új munkahelyet ígér, és négy hektáron kezdi építeni az üzemét, amely több ütemben, hat év alatt éri el teljes kapacitását. A Draxlmaier 1993 óta dolgozik Romániában, öt városban vannak üzemei, 15 ezer alkalmazottal. Egy jóval nagyobb játékos, a General Motors is előállt frissített tervével, amelynek részét képezi két, egyenként 2-2 milliárd dolláros költséggel megépítendő akkumulátorgyár. Annyit tudni, hogy ezek „valahol” az Egyesült Államokban lesznek, ahogy a két, a stratégiai partnerként megjelölt LG Energy Solutions bevonásával már épülő ohiói és tennesseei gigafactory. Az utóbbi 2,3 milliárdba kerül – írja a Reuters. A GM fokozatosan emeli az elektromos és önvezető járművek fejlesztésére szánt keretét, a tavaly tavaszi 20 milliárdról indulva most 35 milliárdot jelölt meg mint a 2025-ös céldátumig elköltendő összeget. Addigra globálisan harminc új villanyautó-modellel áll elő. Az amerikai piacvezető autógyártónak muszáj volt emelnie a tétet, hiszen a rivális Ford egy hónapja növelte 30 milliárd dollárra a 2030-ig e-autózásra fordítandó keretét. A villanyautó-gyártást a Biden-kormányzat is szívügyének tekinti, hatalmas adókedvezményekkel támogatja mind a szektor szereplőit, mind a járművásárlásokat.
A General Motors tennesseei gyára
2,3
milliárd dollárba kerül, a teljes fejlesztési keretösszeg 35 milliárd
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.