Több ezer elhalasztott előadásra tartották meg jegyeiket a britek
A brit zenerajongók több százezer olyan koncertjegyet tartottak meg az elmúlt időszakban, amelyet nem tudtak felhasználni a koncertek elhalasztása miatt. A korlátozások legutóbbi négyhetes meghosszabbítása is további ötezer koncert megrendezését tette kétségessé. Olyan művészek, mint Rag’n’Bone Man, Olly Murs, vagy olyan együttesek, mint a Rudimental, terveztek fellépéseket az Egyesült Királyságban június 21. és július 19. között, s most el kell dönteniük, hogy elhalasztják vagy lemondják a koncertjeiket.
A következő négy hétre tervezett események 500 millió font bevételt hoznának a nehéz helyzetben lévő ágazatnak a Live iparági szervezet becslései szerint. Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb rendezvényügynöksége, a Ticketmaster szerint a rajongók 83 százaléka döntött úgy, hogy megtartja a jegyét az átütemezett koncertekre. Ez egyébként a céget birtokló anyavállalat, a Live Nation Entertainment árfolyamán is látszik, ugyanis az elmúlt fél évben a kurzus emelkedett, miközben a nagy rendezvényeket továbbra sem lehetett megtartani.
A rajongók visszakapják a jegy árát minden törölt esemény és minden átütemezett előadás esetében, ha nem tudnak elmenni az új időpontban – mondta Andrew Parsons, a Ticketmaster ügyvezető igazgatója. A közönség nagy része azonban szeretne részt venni a koncerteken, ezért rengetegen döntenek a jegyek megtartása mellett – írja a BBC. Mások számára a koncertjegyek megőrzése a művészetek támogatásának egyik módja volt a pandémia idején. Azonban mára sokan el is felejthették, hogy van jegyük egy-egy eseményre.
A zárlat enyhítésének legutóbbi elhalasztása miatt a vállalkozások és a rajongók nem tudják élvezni a nyarat – mondta Greg Parmley, a Live helyszíneket, vállalkozásokat és művészeket képviselő szervezet vezérigazgatója. Hozzátette: ha a brit kormány szeretné elkerülni az Egyesült Királyság világelső élő zenei iparának hanyatlását, akkor zöld utat kell adnia az ilyen rendezvényeknek. Figyelemre méltó, hogy minden tiltás ellenére a múlt évben a Live Nation Entertainment részvényárfolyama több mint 21 százalékkal emelkedett.
A jelenlegi korlátozások közepette nagy méretű belterekben ezer fő részvételével engedélyezik előadások és sportesemények megtartását. A szabadtéri előadások és sportesemények legfeljebb 4000 nézővel tarthatók meg. A nagyobb sportstadionok 10 ezer ember befogadására jogosultak, a létesítmény befogadóképességének azonban csak a negyedét használhatják ki. A kísérleti tömegrendezvények folytatódnak a többi között az Euro 2020 alkalmából, ahol legalább 40 ezer szurkolónak engedélyezik a részvételt a négy döntő mérkőzésen a Wembley-stadionban. A korlátozásokat a tervek szerint július 19-én oldják fel.
Az Egyesült Királyságban az aktív fertőzöttek száma az elmúlt héten a becslések szerint 110 ezerről 119 ezerre emelkedett. A megbetegedések száma országszerte a delta vírusvariáns miatt növekszik gyors ütemben, és elsősorban a fiatalabb korosztály oltatlan tagjai betegednek meg.


