Nemzetközi gazdaság

Kevesebbet értékesítettek Buffett kedvenc elektromos autójából

A kínai autógyártó vállalat, a BYD kevesebb elektromos személyautót értékesített az év első felében, mint 2019 azonos időszakában, azaz eladásai elmaradnak a járvány előtti szinttől

A Warren Buffett amerikai milliárdos-üzletember által támogatott vállalat hétfőn közzétett adatai szerint júniusban 20016 teljesen elektromos meghajtású személyautót értékesített – számolt be róla a CNBC. A gyártó 2021 első hat hónapjában összesen 93440 darabot adott el, ami duplája az előző évi mennyiségnek, ugyanakkor elmarad a 2019-es 95 779 darabtól.

Fotó: Hector Retamal / AFP

Júniusban a BYD 84-gyel több hibrid személygépjárművet értékesített, mit elektromosat. Ez szemben áll a korábbi trendekkel, melyek szerint a tisztán elektromos meghajtás a BYD zászlóshajója.

A Kínai Autógyártók Szövetségének közleménye szerint a személygépkocsik értékesítése az országban 14,9 százalékkal esett vissza júniusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az 1,93 millió eladott jármű 16,3 százalékos éves visszaesést is jelent, és 9,5 százalékos csökkenést az előző hónappal összevetésben,

A korábbi adatok alapján Kínában a járműeladások folyamatosan emelkedtek az elmúlt két év során.

elektromos autó Kína BYD Warren Buffett
Kapcsolódó cikkek