Először fordul elő, hogy az APEC-országok vezetői egy soron kívüli megbeszélést tartanak év végi, novemberi találkozójuk előtt – írja a Reuters.

 A pénteki ülést Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern fogja elnökölni. Ardern elmondta, hogy Joe Biden amerikai elnök és Vladimir Putin orosz elnök is részt vesz a két órás virtuális találkozón, azt azonban nem tudta megerősíteni, hogy a kínai elnök, Xi Jinping is ott lesz-e. 

Fotó: Dave Lintott  / AFP

Az e heti találkozó speciális abból a szempontból, hogy nem APEC-országok találkozóhelyén, hanem virtuálisan kerül sor a megtartására

 mondta Ardern Wellingtonban. 

Szeretnénk, ha a világ vezetői tárgyalnának a járvány gazdasági hatásairól és az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb ajánlásairól

– tette hozzá.

A múlt hónapban az APEC-országok kereskedelmi miniszterei megállapodtak a kereskedelmi korlátozások felülvizsgálatáról, valamint a koronavírus elleni védőoltások és egyéb árucikkek elosztásának meggyorsításáról, de nem sikerült közös megállapodásra jutniuk a vámok eltörlését illetően. Ardern kiemelte, hogy az egyezménynek köszönhetően felgyorsult a vakcinaszállítás.