BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További kockázatot jelent az infláció gyorsulása

Jobb helyzetbe kerülhet a világgazdaság, 5,6 százalékos növekedésre lehet számítani a mostani kilátások szerint, szemben a korábban várt 5,1 százalékos bővüléssel – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből. A világkereskedelem ledolgozhatja a hátrányát, a múlt évi 5 százalékos visszaesést az idén 11 százalékos bővülés követheti.

A koronavírus-járvány másfél évvel ezelőtti megjelenése után a pandémia elleni harc főszereplői, az oltási programok nagyban meghatározzák a globális gazdaság teljesítményét és a kilátásokat. A világ egyik vezető hitelbiztosítója, a francia hátterű Coface legfrissebb elemzése a korábbinál derűlátóbb, azaz tempósabb növekedést vár a világgazdaságban.

Fotó: Shutterstock

Az előrejelzés szerint a mostani kilátásokat figyelembe véve az idén 5,6 százalékkal növekedhet a globális GDP a múlt évi eredményhez képest, szemben az előző Coface-előrejelzésben lévő, 5,1 százalékos bővülést valószínűsítő prognózissal. A kedvezőbb kilátások viszont nem a világgazdaság egészének köszönhetőek, sokkal inkább annak, hogy az amerikai gazdaság jobban szerepelhet a korábban vártnál.

A világgazdasági növekedéssel párhuzamosan a globális kereskedelem ledolgozhatja a pandémiás helyzetből adódó hátrányát – a Coface-szakértők szerint a múlt évi 5 százalékos csökkenést ebben az évben 11 százalékos emelkedés követheti.

A prognózis az optimistább kilátások mellett a kockázatokra is rávilágít. Az elemzők úgy látják, hogy az oltási folyamat gyorsabban halad Észak-Amerikában és Európában, mint a világ többi részén. Ezeknek az oltási kampányoknak a felgyorsítása, a tavaszi korlátozások hatásaival együtt az új fertőzések számának csökkenéséhez vezetett az ominózus térségekben, az ottani hatóságok ezért már a nyár beköszönte előtt újra „kinyithatták a gazdaságot”. Ugyanakkor kockázatot jelent, hogy a beoltottak számának tavasszal látható jelentős emelkedése lelassult a nyári hónapokra, az oltási hajlandóság alábbhagyott, ez pedig késlelteti a biztonságot jelentő nyájimmunitás elérését. Ráadásul az új vírusvariánsok megjelenése miatt több európai országban már berobbant a járvány negyedik hulláma, ami jelenleg is erős bizonytalanságot feltételez a rövid távú gazdasági teljesítmények és előrejelzések tekintetében.

Magyarország azonban jelenleg jó úton halad az oltással – július 28-án a lakosság 56 százaléka volt teljesen beoltva a koronavírus ellen (jóval meghaladva az EU 47,4 százalékos átlagát), és a legtöbb mobilitási korlátozást megszüntették.

További kockázatot jelent a globális gazdaság teljesítményére az infláció gyorsulása, amely a jegybankokat szigorításokra készteti, ez pedig visszafoghatja az országok belföldi keresletének élénkülését a dráguló import miatt. A Coface elemzői Kínát hozzák fel példaként, ahol egyelőre még visszafogott, alig több mint 1 százalékos az infláció, ám a termelői árak meredek emelkedést mutatnak, 9 százalékkal nőttek, ami 12 éves csúcsot jelent és az infláció gyorsulását vetíti előre. Az inflációs kockázatok világszerte jelen vannak, ez pedig a politikai kockázatokat is fokozhatja globálisan, de különösen a feltörekvő piaci országokban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.