Richard Branson turizmushoz kapcsolódó vállalkozásai között találhatunk légitársaságot és olyat is, ami az űrbe viszi az utazókat, újabban pedig a tengereken is utazhatunk a Virgin cégcsoport legújabb tagjánál.

Fotó: Paul ELLIS / AFP

A CNN beszámolója szerint a Virgin Voyages nevet viselő cég első hajója, a Skarlát Hölgy – mely egy próbautat már augusztusban Nagy-Britanniában már lebonyolított – október 6-án szedi fel Miamiban a horgonyt és indul első amerikai útjára.

Szemben azonban a hagyományos sétahajókkal, a Skarlát Hölgy máshogy működik. Az 1408 kabinos hajó ugyanis gyerekmentes lesz és nem lesznek az étkezések sem közös időpontokban, nagy közös ebédlőkben, hanem ehelyett kisebb, személyesebb éttermek sokasága várja a vásárlókat, akik alkalmazáson keresztül foglalhatnak asztalt, ami jelzi, ha van szabad hely.

Az iparágban megszokottal ellentétben a kis éttermek külön konyhákkal rendelkeznek, nem csak egy központi konyha dolgozik az egész hajó számára, ami persze nehezebben megoldható, ám változtat a koronavírus-járvány által megtépázott szektor szokásain és nagyobb szabadságot ad az utazóknak. Az október 6-án induló útra még kaphatóak voltak az 725 és 5875 dollár közötti jegyek szeptember 18-án.