A várakozásokhoz képest némileg alacsonyabb lett augusztusban az infláció az Egyesült Államokban. A fogyasztói árak 5,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához és 0,3 százalékkal az előző havihoz képest. A Dow Jones havi bázison 0,4, az előző évihez képest a júliusival megegyező 5,4 százalékot várt. Júliusban 0,5, illetve 5,4 százalékos volt az infláció. A maginfláció éves bázison négy százalékkal nőtt a júliusi 4,3 százalék után, az  előző havihoz képest pedig 0,1 százalékos lett, ami szintén jobb a 4,2, illetve  0,3 százalékos előrejelzésnél. 

Fotó: Shutterstock


Az inflációs adat mozgatja majd a piacokat a jövő hét közepéig, kedden és szerdán ülésezik ugyanis a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. A Fed és főleg Jerome Powell elnök eddig állhatatosan ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy az infláció növekedése csupán ideiglenes jelenség, és a friss adat is emellett szól.