Nemzetközi gazdaság

OECD-jelentés: Európa jobban teljesít

Erősen felfelé módosította az euróövezetre vonatkozó gazdasági előrejelzését az OECD.

A globális gazdaság fellendülése jó úton halad a koronavírus okozta válság után, azonban a folyamat rendkívül egyenetlen. Az egyenetlen haladás növeli a gazdasági feszültségeket, ami alááshatja a fellendülést, ha a döntéshozók nem megfelelően kezelik. A növekvő nyersanyag- és szállítási árak, valamint az ellátási láncok zavarai a gazdaságok újbóli megnyitásakor mindenhol felgyorsítják az inflációt, de ez várhatóan átmeneti csupán. Ezért a kormányoknak és a jegybankoknak továbbra is folytatniuk kell a gazdaságélénkítést, annak ellenére is, hogy az megugrott – áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptember 21-én kiadott frissített gazdasági jelentésében.

Fotó: Picture-Alliance/AFP

A tavalyi válság okozta 3,4 százalékos visszaesés után, a világgazdaság az idén 5,7 százalékos növekedést érhet el, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a májusi előrejelzésben szereplő értéknél.

A növekedés 2022-ben 4,5 százalékra mérséklődhet, ami viszont 0,1 százalékponttal meghaladja a májusban kiadott prognózist.

A gyors fellendülés a globális GDP-t visszaállította a járvány előtti szintre, azonban számos fejlődő országban továbbra is jócskán elmarad a gazdasági aktivitás szintje a korábbitól, főként ott, ahol az átoltottság alacsony.

Az áruk iránti kereslet és az ellátási láncok zavarai miatt az infláció várhatóan az év vége felé csúcsosodik ki, átlagosan 4,5 százalék körül lesz a G20-as országokban, majd 2022 végére 3,5-re mérséklődik.

A jegybankárok és politikai döntéshozók többsége szerint a jelenlegi inflációs kiugrás a fellendülés eredménye, ami átmeneti, és nem kell tartósan magasabb inflációs időszakra számítani – noha a vita korántsem zárult le. Az OECD azt tanácsolja, hogy a központi bankok folytassanak továbbra is expanzív monetáris politikát, ugyanakkor adjanak világos útmutatást, hogy mekkora inflációt tudnak elviselni. Az OECD szerint a kormányoknak továbbra is rugalmasnak kell maradniuk gazdaságaik pénzügyi támogatásával kapcsolatban, és kerülniük kell annak visszavonását mindaddig, amíg nem tiszták a rövid távú kilátások.

A friss előrejelzés szerint az Egyesült Államok gazdasága az idén 6 százalékkal bővülhet, ami majdnem egy százalékponttal alacsonyabb a májusiban szereplő számokhoz képest, majd 2022-ben 3,9-re mérséklődhet a növekedés, ami 0,3 százalékponttal magasabb a májusi prognózisnál.

Az idei kínai növekedést 8,5 százalékra várják, 2022-ben pedig 5,8-et valószínűsítenek, mindkettő változatlan a korábbi becslésekhez képest.

Az euróövezet idei növekedési előrejelzését ugyanakkor egy teljes százalékponttal, 5,3 százalékra, a 2022-re vonatkozót pedig 0,2 százalékponttal, 4,6-re emelték.

OECD jelentés világgazdasági kilátások gazdasági előrejelzés OECD
Kapcsolódó cikkek