Megosztott világ, avagy miért maradt el az egységes fellépés Trump vámjaival szemben

A világkereskedelem terén a 2025-ös év még sokáig emlékezetes lesz Donald Trump elnök vámpolitikája miatt. A kereskedelmi háború turbulenciáit tekintve kézenfekvőnek tűnt volna az a várakozás, hogy az USA kereskedelmi volumene az év első felében csökkenni fog. Ehhez képest a januártól júliusig terjedő időszakban az amerikai import több mint 10 százalékkal növekedett, a kivitel pedig alapvetően nem változott 2024 azonos időszakához képest. Ami a behozatalt illeti, a növekedést jelentős részben az magyarázza, hogy a magán szektor előre hozta tranzakcióit, így készülve a vámok érvénybe lépése utáni drágulásra. Ugyanakkor év végéig ez a növekedés várhatóan meg fog torpanni. Ennél sokkal érdekesebb az a jelenség, hogy a kereskedelmi háború ellenére az USA exportjának értéke összességében nem csökkent, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a vámok célkeresztjébe került országok Kína kivételével nem voltak képesek érdemi és összehangolt válaszlépésekre. 

Különböző vámok, különböző reakciók

A közös fellépés elmaradásának több oka is van:

1. Egyrészt az amerikai vámok nem egységesen, hanem különböző mértékben érintették a kereskedelmi partnereket. Délkelet-Ázsia példája jól mutatja, hogy egy országcsoporton belül is milyen eltérések voltak a tarifák mértékében, például Kambodzsa 49 százalékos tarifájával szemben a szingapúri exportra „mindössze” 10 százalékos vámot jelentett be az amerikai elnök. Szingapúr esetében így értelemszerűen nem volt olyan erős a motiváció, hogy a Délkelet Ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) összehangoltan lépjen fel Washingtonnal szemben, mivel nem akarta kockáztatni a tarifa megemelését. A vámok mértékének számottevő különbségei sokkal inkább a kétoldalú tárgyalások felé tolták az érintetteket, így állapodott meg Washingtonnal a tarifák csökkentéséről például Vietnám. A vámtarifák különböző mértéke még egy, ritkábban emlegetett hatással is járt. A washingtoni vámpolitika célkeresztjébe került államok a vámok emelése ellenére akár relatív előnybe is kerülhettek az amerikai piacon, ha az exportban versenytársnak számító országokra még magasabb vámtarifát szabtak ki. Vagyis az amerikai importvámokkal minden érintett rosszul jár, ám nem mindenki veszít ugyanannyit, ami nyilvánvalóan még összetettebbé teszi a helyzet megítélését, és még inkább megnehezít bármilyen közös fellépést. 
2. A másik ok, amiért elmaradt a közös válaszreakció, az annak lehetősége, hogy Trump vámpolitikája csak átmeneti jelenség, Washington játékszabályainak elfogadása pedig kezelhetővé teszi az érintett országok számára a rövid távú károkat. Ez a stratégia az USA kereskedelmi erőfölényét igazolja, ami látványosan megmutatkozott Trump elnök október végi ázsiai körútja során is, amikor a délkelet-ázsiai országok, Japán és Dél-Korea erejüket megfeszítve igyekeztek az amerikai elnök kedvében járni egy kedvező kereskedelmi megállapodás reményében. A kétoldalú tárgyalások eredményeként Malajzia a hazai piacának fokozott megnyitását volt kénytelen megígérni, Dél-Korea pedig a vámok 25 százalékról 15 százalékra való csökkentése fejében 350 milliárd dollárnyi, az USA-ban megvalósítandó befektetésre, és 100 milliárd dollár értékű LNG vásárlására volt kénytelen ígéretet tenni. Kérdés, hogy ez mennyiben tekinthető eredménynek ahhoz képest, hogy a két ország közti szabadkereskedelmi megállapodásból kifolyólag Trump vámjait megelőzően az USA és Dél-Korea közti kereskedelem javarészt vámmentesen zajlott. Szöult csak az vígasztalhatja, hogy Japánnak még nagyobb árat kell fizetnie egy ugyanilyen szintű vámtarifáért, Tokió ugyanis 550 milliárd dollárnyi befektetésre volt kénytelen ígéretet tenni az év során korábban elfogadott megállapodás keretében. Az ázsiai körutat lezáró, kínai elnökkel folytatott találkozó azonban már egészen más légkörben zajlott, itt szemlátomást a világpolitika egyenrangú felei kötöttek ésszerű kompromisszumot és átmeneti tűzszünetet a kereskedelmi háborúban. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kína esetében az USA-nak is fájdalmas következményekkel kellett minden alkalommal számolnia, amikor Trump éppen vámot emelt. Az USA sok más kereskedelmi partnerével szemben ugyanis Peking minden alkalommal a kereskedelmi háború eszkalálásával reagált, nem pedig engedményekkel.
3. Harmadrészt, azért is maradt el az egységes nemzetközi fellépés a washingtoni vámpolitikával szemben, mivel az USA-t számos kereskedelmi partneréhez szoros biztonságpolitikai szálak fűzik. Bár a Fehér Ház kifejezetten nem kötötte össze a kereskedelmi ügyeket a védelmi garanciákkal, a függő helyzet miatt összetettebb döntéssé vált, hogy az egyes kormányok fellépjenek-e Washington gazdasági nyomásgyakorlásával szemben. 

 A kilátásba helyezett vámtarifák gyors és kiszámíthatatlan változtatása, illetve büntető eszközként való alkalmazása révén sikerült elkerülnie, hogy kereskedelmi partnerei összehangoltan lépjenek fel érdekeik védelmében, illetve, hogy kiemelkedjen közülük egy vezető állam, amely maga köré tudja gyűjteni a többieket. Peking ugyan igyekszik a stabil és kiszámítható kereskedelem bajnokaként pozícionálni magát, ám a Kína növekvő befolyásától való félelem miatt az ázsiai ország nem fogja egyhamar betölteni az USA eddig szerepét a világkereskedelemben. Más kérdés, hogy az USA kereskedelmi partnerei ezzel párhuzamosan minden erejükkel azon vannak, hogy diverzifikálják kereskedelmi kapcsolataikat, és hosszabb távon csökkentsék az Egyesült Államok iránti kitettségüket, ami tovább gyorsítja a gazdasági kapcsolatok hálójának amúgy is zajló átalakulását a világban.