A liberális miniszterelnököt az ellenzék és pártjának koalíciós partnere, amellyel összeveszett, együtt buktatta meg

 – jelentette a Bloomberg.

Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

Most Klaus Iohannis elnöké a döntés, hogyan találják meg a 49 éves korábbi befektetési bankár utódját a kormány élén. Kijelölhet valakit Cîţu Liberális Pártjából, akinek aztán meg kell próbálnia parlamenti többséget építeni. Miközben az egészségügy az összeomlás szélén áll a pandémia újabb hulláma miatt, alakíthatnak nemzeti egységkormányt, amit az nehezít, hogy a két fő ellenzéki párt a politikai spektrum ellentétes oldalán áll. 

Próbálkozhatnak szakértői kormány megalakításával, mint amilyen 2015 és 2017 között volt hatalmon. Iohannis egyelőre helyén hagyhatja ügyvezető kabinetként a Cîţu-kormányt is. Mindenesetre Románia politikai bizonytalanság elé néz.

A VG korábban megírta, hogy a pártok együttműködési képtelensége miatt elhúzódó válságra számítanak Romániában.