Alaposan rácáfoltak a Stellantis vezérigazgatójának borúlátó figyelmeztetésére a KPMG autóipari vezetők körében végzett idei éves felmérésének eredményei.

Bár a világ négy legnagyobb könyvvizsgáló cégének egyike által összesített Global Automotive Executive Survey című anyag, amely 23 országból 1118 autóipari és kapcsolódó iparági felső vezető, köztük 372 vezérigazgató megkérdezésével készült, főként az ellátási láncok zavarai és a munkaerőhiány miatt aggodalmakat is megfogalmaz, Carlos Tavares múlt héten megjelent nyilatkozatával szemben alapvetően optimizmust sugall. 

Fotó: STR / AFP

Míg a Stellantis első embere szerint a politikai nyomásra túlzottan felgyorsított elektromos átállás miatt – a hagyományos gépkocsik bekerülési értékéhez képest – 50 százalékos többletköltség sújtja az autógyártókat, amit egyszerűen nem tudnak áthárítani a fogyasztókra, mert még a középosztály túlnyomó része sem tudná kifizetni, a kutatásban részt vevők 53 százaléka meg van győződve róla, hogy az iparág további nyereségbővülés előtt áll, és csak 38 százalékuk aggódik a profitkilátások miatt. A megkérdezett vezetők oroszlánrésze szerint pedig a vállalati eredmények a villanyautók – 2030-ig megvalósuló – drámai előretörése mellett javulhatnak.

„Megnyugtató látni a széles körű optimizmust a növekedési kilátások kapcsán az autóiparban. Az autógyártók ritkán szembesültek ilyen nagyságrendű technológiai és üzleti modellváltásokkal az iparág hajnala óta eltelt 130 évben. 

Légi taxik, előfizetéses autóhasználat, széles körben elérhető elektromos gyorstöltők, az iparágba belépő technológiai cégek – ilyen fejleményekre számíthatunk a következő 10 évben” – jelentette ki Gary Silberg, a KPMG globális autóipari vezetője.

Az ellátási láncokat érintő gondokat sem szabad persze elbagatellizálni, hiszen a félvezetők, az acél, a ritkaföldfémek és más nehezen beszerezhető alapanyagok ára és hozzáférhetősége miatt a felső vezetők több mint fele aggodalommal tekint a jövőbe. A résztvevők 55 százaléka pedig a munkaerőhiányt is aggasztónak tartja, lévén a szektor szereplői nemcsak egymással, hanem más iparágakkal is versengenek a tehetséges munkavállalókért. E kockázatok kezelése a következő években valószínűleg sok fejtörést okoz majd a cégek menedzsmentjének.

Az ágazat elektromos átalakulásához visszakanyarodva, az iparágat vezető szakemberek szerint azért az új meghajtás népszerűségének növekedése az egyenáramú gyorstöltők elterjedésétől is függ. Több mint háromnegyedük (77 százalék) ugyanis úgy véli: a felhasználók elvárják, hogy utazás közben maximum 30 perc alatt feltölthessék a kocsijukat, ám a jelenleg üzemelő töltőállomások többségénél ez egyelőre 3 óránál is tovább tart. 

A vezetők 91 százaléka számít az elektromos kocsik széles körű elterjedését segítő kormányzati programokra is, bár megint csak több mint háromnegyedük szerint a folyamat anélkül is megvalósulhat.

Érdekes módon a növekvő konkurencia sem szegi az autóipari menedzserek kedvét. A tapasztalatok szerint pedig a technológiai cégek egyre közelítenek szektorhoz, ami nem csupán eddig nem látott együttműködésekhez, de minden bizonnyal új, tőkeerős belépők megjelenéséhez is vezet. Egyes startupok akár dollármilliárdokat is képesek összegyűjteni a nagy ugráshoz.

A következő években a járművásárlás terén is forradalmi változások várhatók, a megkérdezett felső vezetők közel négyötöde tudniillik úgy látja, hogy 2030-ban már az online értékesítés dominál majd, és a zömük szerint 10 év múlva az autók több mint 40 százalékát közvetlenül a gyártók fogják értékesíteni.