Marian Salzman a világ egyik meghatározó globális trendkutatója, egyben a Philip Morris International (PMI) globális kommunikációért felelős alelnöke, aki évek óta kutatja a nemzetközi trendeket. A frissen publikált Trends 2022 riportban három fő trendet határozott meg, amelyek befolyással vannak a jelenünkre, és segíthetnek előrevetíteni a jövő meghatározó történéseit.
Közös, meghatározó élményünk a világjárvány, az annak következményeként bevezetett lezárások és az a szemlélet-, illetve kultúraváltás, ami ezt követte. Ugyancsak uralja a közbeszédet és a mindennapjainkat a klímaváltozás miatt érzett szorongás, valamint az ezt lassítani célzó erőfeszítések. A harmadik nagy trend, ami leköti a figyelmünket és a jövőnket befolyásolja, az a zajos társadalmi mozgalmak felemelkedése és az ezek nyomán erősödő társadalmi polarizáció. Mindezekre Salzman részletesen is kitért a 2022 trendjeit bemutató online előadásában.
A harsány 20-as évek
Így írtuk le azt az időszakot, amikor a múlt század húszas éveiben az emberek vadul vetették bele magukat a táncos mulatságokba, amikor a charleston akkordjaira ittak, ismerkedtek, vásároltak a nagyvárosok sugárútjain. Salzman szerint ennek egyfajta negatív verziója várható az évtizedünkben.
A mai elöregedő társadalmakban a járvány miatt elfojtott kereslet az egészségmegőrzést szolgáló termékek és az okosotthonok piacán fog lecsapódni.
Ma sok minden arra ösztönöz bennünket, hogy maradjunk az otthonaink melegében és biztonságában, sőt, a járványügyi intézkedések ezt egyenesen elő is írták nekünk. Ahogy a jövőkutató fogalmazott: a képernyő egyfajta safe space-szé alakult át, hiszen egyre inkább ezen keresztül lépünk kapcsolatba egymással, de ez is tartja meg a biztonságos távolságot közöttünk. Zenét hallgatunk, online játékokat játszunk, sorozatokat nézünk a tévében, a közösségi médiában tesszük közzé az életünket és lépünk kapcsolatba másokkal, valamint az interneten vásárolunk – mindezt otthonról. Közben egyre többen végzik szintén otthonról a munkájukat, a diákok pedig lassan hozzászoknak a digitális oktatáshoz.
A kiterjesztett valóság a mindennapok részévé válik
Ebben a helyzetben a technológia határozza meg a mindennapjainkat, egyre inkább a virtuális térben keressük az élményeket, ahol szabadjára ereszthetjük a fantáziánkat, az általunk megválasztott avatár képvisel bennünket, és ahol nem kell tartanunk a fertőződéstől – a személyes jelenlét varázsa helyett a technológia próbál elvarázsolni bennünket.
Mindez azzal a következménnyel is jár, hogy megváltozik, lelassul az évszázados urbanizáció folyamata. Az embereknek nem szükséges ma már a városközpontokba utazniuk, hogy eljussanak a munkahelyeikre. Salzman szerint a jövő a 15 perces városoké, vagyis az olyan településeké, ahol a legszükségesebb szolgáltatások 15 percen belül gyalog vagy biciklivel elérhetők.
A képviselet nélkül maradt „közép”
A járványhelyzet arra is rávilágított a szakértő szerint, hogy akik jobb anyagi helyzetben vannak, illetve például megengedhetik maguknak, hogy otthonról dolgozzanak, jobb esélyekkel rendelkeznek az életben. Egyre nagyobb életminőségbeli különbség van azok között, akiknek a „frontvonalban” – a kórházakban, a gyárakban, az üzletekben – kell dolgozniuk, azokétól, akik az otthon nyújtotta biztonságból dolgozhatnak és vásárolhatnak. Ez is szerepet játszhatott a nagyobb társadalmi egyenlőséget követelő mozgalmak felemelkedésében. Ezek néha radikális igényeket fogalmaznak meg, ahogy a rájuk adott reakciók is gyakran radikálisak. Mindennek következtében, legalábbis a felszínen, egy erőteljesebb társadalmi polarizációnak vagyunk a szemtanúi – hiszen a két ellentétes oldal hangadói uralják a sajtót és a közösségi médiát. Ebben a közegben erőteljesen terjednek az olyan álhírek is, amelyek megkérdőjelezik a tudományba, a tudomány képviselőibe vetett bizalmunkat.
Az együttműködésbe vetett hit és a tudomány ereje
Salzman azonban úgy véli, hogy az emberek többsége tartózkodik a szélsőségektől és a józan közép felé húz. Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy nem ők tematizálják a közbeszédet, sőt, jelenleg ezt a középen álló többséget nem is képviseli senki. A PMI alelnöke annak a reményének adott hangot, hogy az együttműködés a mindnyájunkat érintő közös ügyekben, és a különböző vélemények iránti empátia végül felülkerekedik a polarizáción és a tudományos tényekkel szembeforduló szélsőséges és áltudományos megközelítéseken.
A mentális egészségünk kerül előtérbe
Az elzárkózás, a személyes találkozások hiánya, a munkahely, illetve a megélhetés bizonytalansága és a társadalmi polarizáció megviseli az emberek pszichéjét. A hívószavaink mutatják, milyen változások mennek végbe a társadalmi lélektanban: a „társadalmi távolságtartás” például vélhetően még akkor is velünk marad, ha egyszer a járvány végleg lecseng. Erre rakódik rá a klímaváltozás miatt érzett aggodalom, ami ugyancsak uralja a közbeszédet. Mindezek együttesen kimerültséget, kétségbeesést okoznak, ezért növekednek a különböző függőségek, a szorongás, sőt az öngyilkossági ráta is, ami miatt az egészségügyi hatóságok már a depresszió járványos mértékű terjedésére figyelmeztetnek.
Mindezek miatt a jövőben még erőteljesebb lesz az igény a mentális egészséget támogató programok iránt. Várhatóan egyre több, az okostelefonokon, illetve egyéb viselhető eszközökön futtatható applikáció jelenik majd meg, amely mind a mentális és fizikai egészség megőrzését segíti.
Salzman szerint az előre tekintő vállalatok mostanra belátták az előnyeit annak, ha odafigyelnek a munkavállalóik mentális egészségére („mind the mind”) is.
A trendkutató kétségkívül egy kockázatokkal terhelt jövőképet vázolt fel. Helyzetelemzésének végkicsengése mégsem pesszimista: észszerű, pragmatikus, a tudomány realitásaira támaszkodó megoldási javaslatokkal és a különbözőségeket elfogadva, közös erővel, az emberiség végül felül fog kerekedni ezen a kihívásokkal terhelt nehéz időszakon is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.