Nemzetközi gazdaság

Szembeszáguld a Fed és az EKB, késélen a devizapiacok

Nem elég, hogy az új vírusvariáns felbolydította a devizákat, kiderült: homlokegyenest másképp gondolkodik a világ két legfontosabb jegybankja, az amerikai és az európai. Az MNB-től előrelátó volt új mozgásteret teremteni magának, a devizapiacokon most bármi megtörténhet.

Elképesztő bokszmeccsbe fogott a napokban a világ legforgalmasabb devizapárja, az euró/dollár, amelynek mozgásai a forint pályájára is alapvető hatást gyakorolnak. Miután ki-ki megkapta a maga pofonjait, az euró is és a forint is eltávolodott a mélypontoktól, nyugalomra azonban semmi ok. Láttunk már ezt-azt ez euró–dollár keresztben az idén, de kedden az év legmagasabb pontjára szökött fel a árfolyam kilengéseit egy hónapra visszatekintve mérő index.

Ez a történet messze nem ért véget, és ha még ez se igazolná az MNB keddi kamatfolyosó-szélesítését – amellyel óvatosan mozgásteret teremtett a további kamatszigorításra – kiderült, hogy a világ két legjelentősebb jegybankja – a Federal Reserve és az Európai Központi Bank (EKB) – véleménye az inflációs kilátásokról immár nem csak valamelyest különböző, hanem homlokegyenest ellentmond. Ez a feszültség, amíg valamelyik fél álláspontot nem változtat, törvényszerűen tovább rángatja az euró/dollárt, a keresletet a zöldhasúra, és ezen keresztül a feltörekvő piaci devizákat, köztük a forintot.

Fotó: Shutterstock

A forint szempontjából vizsgálva, a történet zuhanással indult pénteken, amikor a világpiacokat elárasztotta a félelem az új vírusvariáns, az omikron feltűnése miatt, és a részvénypiacok nagyot buktak. A rizikókerülés az euró ellenében a 372-n túli rekord szintre küldte a forintot, annak ellenére, hogy leverte a dollárt is, amelynek az eladása általában kedvez a feltörekvő devizáknak, az eurót pedig az 1,12 alatti 17-hónapos mélypont közeléből 1,138 környékére repítette a zöldhasú ellen. A hét elején valamelyest nyugodtabban kezdték el kezelni a piacok a várhatóan még hetekig megmaradó kérdőjeleket az omikron körül. A részvényekkel együtt a forint is visszapattant, és kedden újabb segítséget kapott az MNB kamatfolyosó-döntésétől, amikor jött a második csavar: a felszökő bizonytalansághoz újabb dimenzió társult. Habár harmincéves csúcsra szökött fel az eurózóna inflációja, az EKB továbbra is átmenetinek tartja a magas szintet – vagyis monetáris szigorításról szó se lehet –, ugyanakkor Jerome Powell Fed-elnök óriási meglepetést és a dollár árfolyamában villámerősödést okozva kijelentette, hogy az inflációs probléma tartós és a bank még gyorsabban menetelne a kamatemelések felé. A forint ma az euró ellen 364, az euró a dollár keresztben 1,33 körül stabilizálódott, a hangulat feszült. „Vajon hangnemváltozásra kényszerül az EKB?” – teszik fel a kérdést jegyzetükben a Saxo Bank stratégái.

Fotó: Shutterstock
Kamatfolyosó EKB dollár árfolyam omikron variáns Fed mennyiségi enyhítési program MNB forint árfolyam kamatemelési ciklus euró árfolyam
Kapcsolódó cikkek