A tagállamok mindössze néhány órán belül hozták meg a döntést.
Az érintett afrikai országok közé tartozik Botswana, Eswatini, Lesotho, Mozambik, Namíbia, Dél-Afrika és Zimbabwe.
Az omikron nevű koronavírusváltozat (angolul omicron, a görög ábécé tizenötödik betűje) dél-afrikai megjelenése nemzetközi aggodalmat váltott ki, és egyre több ország rendelt el beutazási tilalmat a dél-afrikai országokkal szemben.

Az EU tisztviselői közölték, hogy még nem döntöttek a többi azon országgal kapcsolatban, ahol a szupervariánst azonosították, többek közt Hongkongot, Izraelt és az uniós tagországot, Belgiumot illetően - írja a Reuters.
A 27 uniós ország mindegyike önállóan dönthet az új intézkedések bevezetéséről, némely tagország már most is alkalmazza a korlátozásokat.
Ezek az országok vezettek be korlátozásokat az új vírusvariáns miattPéntek délutánra összehívták az EU politikai szintű integrált válságelhárítási csoportjának ülését, hogy megvitassák az új vírusvariáns megjelenését – mondta két uniós diplomata a Politiconak. Korábban az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arról beszélt, hogy a Bizottság javasolni fogja a Dél-Afrikából induló légi forgalom felfüggesztését az új variánssal kapcsolatos aggodalmak miatt. |
Az Egyesült Államok hétfőtől korlátozza a Dél-Afrikába és szomszédos országaiba történő beutazást — közölte a Biden-kormányzat egyik szóvivője. Kanada még szigorúbb intézkedést vezet be, és közölte, hogy lezárja határait a dél-afrikai országokkal szemben, miután Nagy-Britannia, az Európai Unió és több más ország is bejelentette a légiközlekedési tilalmat — írja a Reuters.
Marokkó hét dél-afrikai országgal szemben rendelt el beutazási korlátozástAz észak-afrikai ország leállította a Dél-Afrikából, Botswanából, Namíbiából, Lesothóból, Eswatiniból, Mozambikból és Zimbabwéból érkező járatokat a Dél-Afrikában megjelent új vírusváltozat miatt. |
Az új variáns az omikron nevet kapta
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, hogy az omikron névre keresztelt változat "aggodalomra ad okot", ezt a jelzőt eddig csak négy változat — a delta, az alfa, a beta és a gamma — esetében használták. Az egészségügyi hatóságok célja annak kiderítése, hogy az omikron könnyebben terjed-e vagy fertőzőképesebb-e, mint más változatok, illetve annak megállapítása, hogy a jelenlegi vakcinák mennyire hatásosak vele szemben.
A WHO jelenlegi álláspontja szerint az omikron mutáns még gyorsabban terjedhet, mint a korábbi változatok, és az előzetes eredmények alapján az újrafertőződés esélye is nagyobb lehet:
a variánsban található tüskefehérje felépítése ugyanis jelentősen eltér a korábbi változatokétól,
melyek alapján az oltóanyagokat is kifejlesztették.
Az új típusú koronavírus Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot — mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.
Megértjük a szakértők aggodalmát, és azonnal vizsgálatot indítottunk a B.1.1.529-es variánssal kapcsolatban
— mondta a biotechnológiai vállalat szóvivője az ARD német országos köztelevízió jelentése szerint. A szóvivő kiemelte, hogy
az új változat egyértelműen különbözik a korábban megfigyelt változatoktól, mivel további mutációkat tartalmaz a tüskefehérjében.
Vakcinagyártók szárnyaltak a piac romjai felett
Az új vírus variáns hírére beszakadtak a piacok. Péntek hajnalban Ázsiában kezdődött az omlás. A japán Nikkei 2,53 százalékot, a hongkongi Hang Seng 2,67 százalékot, míg a kínai Shanghai Composite 0,56 százalékot esett. Az eladási hullám délelőtt elérte az európai piacokat is. Frankfurt, Párizs és London is 3 százalék körüli mínuszban kezdte a pénteki napot. Végül a DAX 4,15 százalékot esett, a CAC 40 4,75 százalékot, az FTSE pedig 3,64 százalékot.
Az amerikai tőzsdék csütörtökön a Hálaadás napján zárva tartottak, pénteken pedig rövidített kereskedés volt, de már nyitás előtt 1,7 százalékos mínuszba hajlottak a határidős indexek, míg a Dow Jones ipari átlag index 2,2 százalékot esett.
A tőkepiacokon is aggodalmat keltett az omikron névre keresztelt koronavírus-változat megjelenése, az európai és az egyesült államokbeli tőzsdék az idei legrosszabb napjukat zárták.